Ismét nagyot alakított a HP
A Hurd-korszakban megszokott jó teljesítményt mutatta be a januárban véget ért első negyedévben a HP, a vállalat bevétele és nyeresége is a várakozások felett növekedett. A cég máris megemelte éves kilátásait, a befektetők több mint 4 százalékos árfolyamemelkedésnek örülhettek.
A január 31-én zárult három hónap során a HP 28,5 milliárd dolláros rekordbevételt ért el, amely 13 százalékkal nagyobb a megelőző év azonos időszakának szintjénél. A céget a gyenge dollár is segítette, az árfolyamhatást kiszűrve a növekedés csak 8 százalékos lett volna. Az általánosan elfogadott számviteli alapelvek szerinti nettó nyereség 2,1 milliárd dollárt tett ki, ami 38 százalékkal volt magasabb mint tavaly.
A PC-részleg az élen
A HP nagyszerű teljesítménye ismét a PC-részleg kiemelkedő piaci szereplésének volt köszönhető. A Personal Systems Group bevétele egy év alatt 24 százalékal 10,8 milliárd dollárra növekedett, a leszállított termékek száma pedig 27 százalékkal nőtt. Érdekesség, hogy míg a noteszek szegmensében folytatódott az árcsökkenés, és a 49 százalékos volumen-növekedéshez 37 százalékos bevételnövekedés társult, addig az asztali gépek esetében ilyen téren nem volt változás: a szállítások és a bevételek egyaránt 15 százalékkal nőttek. Az üzletág forgalmának már 52 százalékát adták a notebookok, 41 százalékát a desktopok, 4 százalékát a munkaállomások, és csak 1 százalékát a tenyérgépek. A PC-üzletág üzemi eredménye 628 millió dollár volt, szemben a tavalyi 414 millióval.
A szerverekért és tárolókért felelős Enterprise Storage and Servers részleg 9 százalékos növekedés után 4,8 milliárd dolláros forgalmat realizált. Az iparági szabványos (x86) kiszolgálók forgalma 11 százalékal bővült, és az ESS bevételének 62 százalékát adta, az üzleti kritikus gépeké azonban lényegében stagnált, mindössze 1 százalékkal nőtt. Ennek oka, hogy az Integrity rendszerek terén elért 37 százalékos növekedés nem tudta ellensúlyozni a kifutó PA-RISC és Alpha szerverek hanyatlását. Ma már az Itanium-alapú gépek adják az üzleti kritikus rendszerek háromnegyedét a HP-nál. A tárolók forgalma 10 százalékkal bővült, elsősorban a közép- és felsőkategóriás lemezes tárolók és a szalagos termékek teljesítettek jól. Az ESS részleg 678 milliós üzemi eredménnyel zárta a negyedévet, szemben az egy évvel korábbi 453 millióval.
Nem vették a nyomtatókat
A nyomtatási és képalkotási részleg forgalma "beállt", erre utaló jelek az előző negyedévekben is voltak már. Az egykor a HP bevételének és nyereségének nagyját adó IPG forgalma mindössze 4 százalékkal nőtt, és így 7,3 milliárd dollárt tett ki. A fogyasztói termékek terén tapasztalt 5 százalékos visszaesést ellensúlyozni tudta a vállalati megoldások 7 százalékos erősödése, és a kellékanyagok értékesítése terén elért 6 százalékos bővülés. A HP 1 százalékkal kevesebb nyomtatót adott el mint tavaly, hiába nőtt 13 százalékkal az üzleti berendezések volumene, a fogyasztói szegmens 13 százalékos zuhanását nem tudta ellensúlyozni.
Az IPG forgalmának 60 százalékát adják a kellékanyagok, 24 százalékát az üzleti berendezések és 16 százalékát a fogyasztói termékek. A negyedéves jelentésből kiderül, hogy a multifunkciós készülékek forgalma 23 százalékkal bővült, a színes lézernyomtatók eladásai pedig 14 százalékkal emelkedtek. Az IPG üzemi eredménye 1,15 milliárd dollár volt, ami szinte észrevehetetlen változás a tavalyi 1,08 milliárd dollárhoz képest.
A szolgáltatási üzletág forgalma 11 százalékkal 4,4 milliárd dollárra nőtt egy év alatt, az outsourcing szolgáltatások terén 15 százalékos, a konzultációs szolgáltatások terén 13 százalékos, a rendszerintegrációs szolgáltatások terén pedig 9 százalékos bővülést mutatott a bevétel. A HP Services üzemi eredménye 406 millió dollárról 489 millióra emelkedett. A HP szoftverüzletágának bevétele 11 százalékos növekedés után 666 millió dollárt ért el, főképp a Business Technology Optimization portfolió 19 százalékos erősödésének köszönhetően. A szoftverrészleg üzemi eredménye 51 millió dollárt tett ki.
Máris megemelt előrejelzés
A HP a jelenleg is tartó második negyedévre 27,7 és 27,9 milliárd dollár közötti forgalmat vár, az egész évre pedig 113,4-114 milliárd dollárt. Az előző negyedév végén még 111,5 milliárd dolláros bevételt várt a HP. Mark Hurd elnök-vezérigazgató ugyanakkor elmondta, a magabiztos kilátások mögött elsősorban nem piaci növekedés, hanem hatékonyság-növekedés és piacszerzés búvik meg. Emellett az is a HP kezére játszik, hogy forgalmának több mint kétharmada (69%) az Egyesült Államokon kívülről származik, és a cég erősen teljesít az olyan fejlődő piacokon, mint India, Kína, Oroszország és Brazília.