Több mint egy hónapja kész a Vista SP1
Vajon mire vár a Microsoft a Windows Vista SP1 kiadásával? A vállalat a tesztelőkhöz eljuttatott levelében beismerte, hogy a végleges változat bitről bitre megegyezik a január 7-én kiadott RC Refresh 2 (6001.18000) verzióval, vagyis az aranykód már több mint egy hónapos. A Vista SP1 végleges változatának elkészültét február 4-én jelentette be a Microsoft, azonban letölteni csak március közepétől lehet. Azok, akik feltelepítették az SP1 RC Refresh 2-t, nem kell installálják a végleges változatot -- hiszen már meg is van -- írta a tesztelőknek a Microsoft Windows Vista Beta Team.
A csúszás egyik oka, hogy egyes hardvergyártók a driverek fejlesztésénél nem követték teljesen a Microsoft specifikációit, és a tesztek szerint ezért néhány eszközmeghajtó nem működik az SP1 telepítését követően. A Microsoft ezért időt hagyott a gyártóknak arra, hogy kijavítsák ezeket a drivereket. A másik magyarázat szerint csak azért márciusban lesz elérhető a Vista SP1, mert a Microsoft biztos akar lenni benne, hogy ha egy felhasználó beszerzi a Windows Vistát, akkor biztosan az SP1-gyel frissített változatot kapja, függetlenül attól hogy dobozos terméket választ, vagy géppel együtt veszi meg az operációs rendszert. Ahhoz viszont idő kell, hogy az SP1-et tartalmazó Vista eljusson a boltokba és a PC-gyártókhoz.
Mike Nash, a Microsoft Windows termékmenedzsment-csoport részéről egy blogbejegyzésben leírja, a Windows Vista SP1 március közepén öt nyelven (angol, német, francia, spanyol, japán) lesz elérhető a Windows Update és a Microsoft Update szolgáltatáson keresztül. Ha a Windows Update észleli, hogy a gépen "problémás" driver található, automatikusan nem ajánlja fel az SP1 telepítését, bár a felhasználó ilyenkor is letöltheti. A szervizcsomag április közepétől érkezik meg minden felhasználóhoz az automatikus frissítési szolgáltatáson keresztül, bár a problémás meghajtóprogramot tartalmazó gépekre ilyenkor sem kerül fel az SP1.
Amint a kérdéses driverekből lesz frissebb változat, és a felhasználók feltelepítik őket, a Windows Update egyből engedélyezni fogja az SP1 automatikus letöltését és telepítését. A március közepe és április közepe közötti időben a Microsoft az SP1 lokalizálásán is dolgozni fog, így az év negyedik hónapján a magyar nyelvű szervizcsomag is megérkezhet a felhasználókhoz.