Pár év alatt háromszorosára nő a mobiltelefonos játékok piaca
Látványos növekedés előtt áll a mobiltelefonos játékok piacra, a friss előrejelzés szerint a globális eladások három-öt év alatt a háromszorosára nőnek majd. A tavalyi 800 millió dollárról 2012-re 3 milliárd dollár fölé nő az észak-amerikai mobiltelefonos játékpiac a Juniper Research szerint, az Informa Telecoms and Media pedig 2010-re 11,2 milliárd dolláros globális forgalmat jelez előre.
Nagy növekedés
Az Informa Telecoms and Media előrejelzése szerint a mobiltelefonos játékpiac globális léptékben mérve már 2010-ben már 11,2 milliárd dollárt tesz ki, amelynek kétharmadát adják a letöltések, a fennmaradó egyharmadot pedig az online multiplayer játékokhoz kapcsolódó előfizetési díjak. Az elemzőcég azt állítja, a Távol-Kelet és Európa a mobiljátékok két legnagyobb fogyasztója, azonban az Egyesült Államok gyorsan zárkózik, és 2010-re a bevételeket és a felhasználókat tekintve egyaránt a második legnagyobb önálló piac lesz Japán, illetve Kína mögött.
Jelenleg 18 millió amerikai, azaz a lakosság 6 százaléka tölt le vagy bérel legalább évente egyszer mobiltelfefonos játékokat, azonban az elkövetkező évek során a számuk látványosan emelkedni fog, ahogy egyszerűbb lesz majd hozzájutni a programokhoz, elterjednek az átalánydíjas adatcsomagok, és az előfizetéses játékok. Az óriási növekedés ellenére Észak-Amerika továbbra is lemaradásban lesz a mobiltelefonos játékok terén a Távol-Kelethez és Nyugat-Európához képest.
A Junipernél úgy látják, ahogy egyre kifinomultabb és látványosabb játékok jelennek meg a mobiltelefonokra, valamint a készülékek is fejlődnek, alkalmasabbbá válva akár 3D gyorsításra és látványos effektek megjelenítésére, maguk a játékok is egyre drágábban lesznek eladhatók, mivel a vásárlók érezni fogják, hogy valódi értéket kapnak a pénzükért. Az egész játékpiacon érezhető trend, hogy a szoftverekben reklámokat helyeznek el, ami által a programot akár ingyen is adhatják, a Juniper szerint 2012-re a hirdetésekkel támogatott mobiltelefonos játékok részaránya el fogja érni a 30 százalékot, legalábbis Amerikában.
A nők a logikai játékokat szeretik, a férfiak a sportot
A Juniper ugyanakkor kitér arra is, hogy a mobiltelefonos játékoknak viszonylag gyenge a marketingje, így a fogyasztók csak ritkán értesülnek az újdonságokról. Ezért rendkívül jól szerepelnek a piacon azok a szoftverek, amelyeket a gyártók előre telepítenek a készülékeikre: a M:Metrics friss adatai szerint a brit mobiltulajdonosoknak csak 3 százaléka tölt le mobiljátékokat, azonban a telefonjukra előre feltelepített szoftverekkel 25 százalékuk játszik legalább havonta egyszer. Ez azért is fontos vízválasztó, mert a mobilos játékok nem annyira a videojáték-megszállottakat célozzák, hanem inkább azokat, akik csak alkalmanként játszanak, ezért nem követik figyelemmel a legújabb megjelenéseket és a játékvilág híreit.
Érdekes módon a hazai adatok ettől eltérőek, Magyarországon zömmel azok játszanak mobilon, akik PC-n vagy konzolon is szoktak, legalábbis a letölthető tartalmakra, köztül a mobiljátékokra a kezdetektől nagy hangsúlyt fektető Vodafone tapasztalatai szerint. A HWSW érdeklődésünkre a szolgáltatónál elmondták, a Live!-on a legnépszerűbbek a konzoljátékok mobil átiratai, valamint a mozifilmekhez kapcsolódó címek. Ugyanakkor mégis az eseti vásárlók azok, akik mozgatni tudják a piacot, ők nem a nagy címeket keresik, hanem a valóban minőségi játékokat. Konkrét számokat a Vodafone nem közölt, mindössze annyit tudtunk meg tőlük, hogy a mobiltelefonok képességeinek fejlődésével párhuzamosan a játékpiac is erősödik, a vásárlási hajlam érezhetően nő.
A Juniper sokat vár a "próbáld ki mielőtt megveszed" modelltől, amelynek keretén belül a felhasználók letölthetik és kipróbálhatják a mobil játékokat, mielőtt megveszik őket. Ezáltal nem csak magát a játékot ismerhetik meg jobban, hanem sokkal jobban elfogadják a mobiltelefont, mint játékplatformot, és a jövőben nagyobb valószínűséggel keresnek más játékokat is a készülékükre. A M:Metrics adatai szerint jelentős eltérés figyelhető meg a férfiak és nők vásárlási szokásai között, a nők inkább hirtelen vásárolnak, a férfiak jobban szeretik előbb kipróbálni a programokat. Ami a játékstílusokat illeti, a gyengébb nem képviselői inkább a logikai, stratégiai és kvízjátékokat kedvelik, míg a férfiak a sportra és a lövöldözésre buknak.
A mobil zene a legnagyobb üzlet
A teljes mobil szórakoztatási piac, beleértve a játékokat, zenét, tévézést és videózást, 64 milliárd dolláros lesz 2012-ben -- becsli a Juniper. Első helyen a a zene áll, de a mobil játékok képviselik a második legnagyobb piaci szegmenst, 2012-re 16 milliárd dolláros globális forgalmat jelez előre a piackutató cég.