:

Szerző: Bizó Dániel

2008. január 24. 17:43

Megtámadta a Microsoft-közbeszerzést három hazai szabad szoftveres cég

Megtámadja a közoktatásban használt Microsoft szoftverekre kiírt tendert három hazai vállalat. A cégek álláspontja szerint nem indokolható a termékspecifikus kiírás, ugyanis alternatív szoftverek alkalmazása nem veszélyeztet kritikus rendelkezésre állású rendszereket, ahogyan az innovációs indoklás is több mint megkérdőjelezhető. A panaszt emelő cégek egyenlő feltételeket akarnak kiharcolni.

[HWSW] Megtámadja a közoktatásban használt Microsoft szoftverekre kiírt tendert három hazai vállalat. A cégek álláspontja szerint nem indokolható a termékspecifikus kiírás, ugyanis alternatív szoftverek alkalmazása nem veszélyeztet kritikus rendelkezésre állású rendszereket, ahogyan az innovációs indoklás is több mint megkérdőjelezhető. A panaszt emelő cégek egyenlő feltételeket akarnak kiharcolni.

Elfogadhatatlan kivételezés

Közbeszerzési Döntőbizottság előtt támadta meg három hazai cég azt 25 milliárd forint értékű közbeszerzési kiírást, mely a közintézményi számítógépek Microsoft szoftverekekkel ellátását tűzi ki. Az Open SKM Agency, az ULX és a Multiráció szerint a kiíírás versenyellenes, visszaél a törvényben szereplő kivételekkel. A közbeszerzési törvény értelmében jogellenes a kiírásban terméket vagy implementációs megoldást megnevezni, mely alól csak néhány kiemelt esetben lehet eltérni. A kiemelt esetek közé tartoznak az üzemi folytonosságot biztosító kritikus rendszerek frissítései például, vagy a különösen jelentős, megkülönböztető innováció.

Az árral szemben
Két év múlva minden orosz iskolai számítógépre Linux-alapú orosz operációs rendszer kerül, közölte szeptemberben Oroszország hírközlési minisztere. Leonyid Reiman egy sajtókonferencián jelentette be a tervet, melynek keretén belül minden diáknak lehetőséget kívánnak teremteni, hogy orosz fejlesztésű alkalmazást használjon. A miniszter szerint ezzel jelentősen csökkenthető az ország függősége a külföldi szoftverektől.

Magyarországon is vannak már oktatási intézmények, amelyek nyílt forrású szoftvereket használnak, például a balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 2006-ban a SUSE Linux Enterprise Desktop teljes körű bevezetése mellett döntött. Csak néhány gépen hagyták meg a Windowst, hogy használni tudják azokat a szoftvereket, amelyeknek (még) nincs linuxos változata. "Mivel nem konkrétan Wordöt, hanem szövegszerkesztést tanítunk, az OpenOffice Novell változata is kiválóan alkalmas arra, hogy ezt a készséget diákjaink elsajátítsák" -- mondta Turi Sándor iskolaigazgató.
A pro indoklás szerint a Microsoft termékeire szabott kiírást a meglévő rendszerek frissítése indokolja, hiszen ezek nélkül az azokon futó Microsoft programok a szerződés közelgő lejártát követő 1-3 éven belül illegálissá válnának, vagy az intézmények downgradelni kényszerülnének korábbi OEM-verziókra. További Microsoft-érv a Vista és az új Office kiadás jelentette innováció is. A három hazai cég képviselői szerint azonban ezek az érvek elfogadhatatlanok, ráadásul ez esetben teljesen bebetonozódna a Microsoft a hazai közintézményekbe, függőségi viszonyt is kialakítva.

A homogén környezetnek további hátránya a közoktatásban a Microsoft-specifikus tudás születése, miközben a piacon különböző szoftverek is elérhetőek. Amint az Open SKM Agency, az ULX és a Multiráció képviselői fogalmaztak, Magyarországon nem szövegszerkesztésre, vagy operációs rendszerek használatára oktatják a diákságot, hanem Wordre és Windowsra. A Microsofthoz való ragaszkodás a költségeket is fokozza, kifogást emelő cégek szerint a Vista megugrott hardverkövetelményeinek rengeteg géppark nem felel már meg, vagyis egyúttal új számítógépek beszerzése is szükségessé válik, tökéletesen pazarlóan és feleslegesen.

Ki lehetne törni

A kliensorientált, Windows- és Office-alapú közintézményi infrastruktúrák migrációja szabad szoftverekre teljesen reális elképzelés -- mondta el véleményét a HWSW kérdésére Vámosi Tamás, az ULX értékesítési igazgatója. Úgy véli, a nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó hazai disztribútoroknak és rendszerintegrátoroknak elegendő kapacitás áll rendelkezésére a migrációk megkezdésére és a későbbi támogatás biztosítására. Ha egy egyenlő feltételeket biztosító keretszerződés születne, akkor az egyes intézmények egyben a választás szabadságát is megkapnák, így a közoktatási géppark akár 30 százaléka is megcélozható lenne néhány éven belül teljesen nyílt forrású szofterekkel.

Az értéket nem a forráskód nyíltsága vagy zártsága határozza meg, de Vámosi szerint a nyílt forráskódú szoftverek zéró bekerülési költségük révén olyan pénzügyi erőforrásokat szabadítanának fel az eddig licencekre költött milliárdokból, melyeket maradandó hozzáadott értéket képviselő képzésre, technikai támogatásra lehetne fordítani. Ezt a modellt ráadásul a Microsoft is megengedhetné magának a közoktatásban, véli Vámosi, és a jövőben talán rá is kényszerül. Ezekre a modellekre számos referencia létezik Európa szerte, így Hollandiában, Horvátországban is, miközben Csehország és Románia már a felkészülési szakaszban tart.

A Microsoft hagyományosan kliensorientált megközelítése ráadásul költséghatékonysági szempontból sem optimális, vélik az Red Hat és JBoss termékek disztribúcióját végző ULX-nél. A jövő ugyanis egyértelműen a hosztolt alkalmazásoké, melyekkel a felhasználói igények túlnyomó többsége kiszolgálható, ráadásul a technológiai háttér mellett sikeres implementéciók is rendelkezésre állnak már -- az eredmény alacsony működési költség, kisebb emberi erőforrásigény lenne. Ez egyet jelent a Microsoft Windows monopóliumának gyengülésével, így érthető Redmond ellenállása, a változások lassítása.

A cégek ugyanakkor nem a Microsoft kiszorítását akarják elérni, "mindössze" egyenlő feltételeket akarnak, és a piachoz hasonló választási lehetőséget és versenyt a közszférában is. Amennyiben a közbeszerzési kiírás helyben maradhat, az Microsoft újabb indokolatlan, több tízmilliárd forintos állami támogatását jelenten, és a következő 6 évre ismét bebiztosítaná a redmondiakat a hazai közszférában, ami hatalmas idő az informatikában -- adtak hangot aggályuknak a cégek képviselői.

Az üggyel kapcsolatban szerettük volna megismerni a Microsoft álláspontját is, azonban a cég ezidáig nem reagált a megkeresésünkre.

a címlapról