:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. január 23. 09:14

Apple: rekordnegyedév, visszafogott kilátások, zuhanó árfolyam

Noha eddigi történetének legerősebb negyedéves mutatóiról számolt be tegnap az Apple, a viszonylag lanyha kilátások miatt a cég részvényárfolyama a tőzsdezárás utáni kereskedés alatt 12 százalékot esett. A piac attól tart, a gazdasági körülmények romlása, a fogyasztói költések visszaesése miatt nem lesz akkora kereslet a cég termékeire.

[HWSW] Noha eddigi történetének legerősebb negyedéves mutatóiról számolt be tegnap az Apple, a viszonylag lanyha kilátások miatt a cég részvényárfolyama a tőzsdezárás utáni kereskedés alatt 12 százalékot esett. A piac attól tart, a gazdasági körülmények romlása, a fogyasztói költések visszaesése miatt nem lesz akkora kereslet a cég termékeire.

A tavalyi negyedik naptári negyedévben (ami a cég pénzügyi évébnen az első) az Apple 9,6 milliárd dolláros bevételt ért el, ami rekord a cég történetében, mint ahogy az 1,58 milliárd dolláros nettó nyereség is, ami 1,76 dollárnak felel meg részvényenként. Egy évvel korábban a vállalat 7,1 milliárdos bevétel mellett 1 milliárd dollár nyereséget termelt. A bruttó nyereséghányad 31,2 százaléktól 34,7 százalékra emelkedett.

A negyedév során az Apple 2,3 millió Macet értékesített, ami darabszám alapján 44 százalékos, érték alapján pedig 47 százalékos növekedést jelent éves szinten. PC-k eladásából 3,55 milliárd dolláros bevételt ért el az Apple. Az iPod eladási adatain ugyanakkor meglátszott, hogy a cég már régóta nem mutatott fel semmilyen komolyabb újdonságot ebben a kategóriában, a 22,1 millió lejátszó csak 5 százalékkal több, mint amennyit egy évvel korábban eladott a cég. Az iPodok forgalma ugyanakkor 17 százalékkal 4 milliárd dollárra nőtt, vagyis jól fogytak a drágább modellek, mint a classic és a touch -- mutatott rá Peter Oppenheimer pénzügyi vezető. iPhone-ból 2,1 milliót értékesített az Apple a negyedik negyedév során, a telefonból bemutatása óta összesen 4 millió példányt adtak el.

Apple

A Wall Streetet szinte sokkolta a hír, hogy a jelenlegi negyedévre az Apple csak 6,8 milliárd dolláros forgalmat vár, ez szekvenciálisan közel 30 százalékos visszaesésnek felel meg, amit a piac normális szezonalitása egyáltalán nem indokol. A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy az Apple pénzügyi előrejelzései rendszerint túlzottan óvatosak, a vállalat gyakran igen alacsonyra teszi a lécet, amelyet aztán könnyedén átugrik.

Piaci elemzők úgy vélik, a múlt heti MacWorld Expón bemutatott újdonságok nem biztos hogy elég nagyot szólnak ahhoz, hogy a a fogyasztói piacon várható visszaesés közepette az Apple fenn tudja tartani az érdeklődést a termékei iránt. "Egyetlen cég sem immuniás az amerikai fogyasztók csökkenő költési hajlandóságára" -- mondta Toni Sacconaghi, a Bernstein & Co. elemzője. "Nehéz elképzelni, hogy az Apple-t nem érinti majd."

a címlapról