:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. január 21. 11:29

Bárki belenézhet a .Net Framework kódjába

Korábbi ígéretéhez híven a Microsoft a múlt héten megnyitotta a .Net osztálykönyvtárak forráskódját, ezáltal betekintést engedve a fejlesztőknek a keretrendszer működésébe. A Visual Studio 2008-cal (csak a teljes változatokkal, az Expresszel nem) a programozók már úgy debuggolhatják a .Net Framework kódját , mintha az a sajátjuk lenne, még a Micrososoft programozóinak megjegyzéseit is láthatják.

[HWSW] Korábbi ígéretéhez híven a Microsoft a múlt héten megnyitotta a .Net osztálykönyvtárak forráskódját, ezáltal betekintést engedve a fejlesztőknek a keretrendszer működésébe. A Visual Studio 2008-cal (csak a teljes változatokkal, az Expresszel nem) a programozók már úgy debuggolhatják a .Net Framework kódját, mintha az a sajátjuk lenne, még a Micrososoft programozóinak megjegyzéseit is láthatják.

Kukucs!

A cél az, hogy a fejlesztők még jobban megértsék, hogy működik a technológia, ezáltal a lehető legtöbbet tudják kihozni belőle. Az eredeti tervek szerint a .Net Framework forrását még tavaly ősszel ki kellett volna adni, azonban a Microsoft végül csak a múlt héten tette elérhetővé a kódot "Microsoft Reference License" alatt, amely csak a forrás megtekintését teszi lehetővé, a módosítást vagy terjesztést nem.

Jelenleg a .Net Base Class könyvtárak (System, System.IO, System.Collections, System.Configuration, System.Threading, System.Net, System.Security, System.Runtime, System.Text, stb.) után az ADO.Net, az ASP.Net, a Windows Forms, majd a Windows Presentation Foundation kódjába lehet betekinteni, de a Microsoft ígérete szerint 2008 során tovább bővítik ezt a sort. A cég hosszú távú célja az összes függvénykönyvtárának megnyitása, legyen szó akár az ASP.Netről, az AJAX-tól vagy a Dynamic Runtime Libraty Frameworkről.

A Visual Studio 2008-cal könnyebb

A .Net Framework debuggolását lehetővé tevő Visual Studio 2008 már november óta elérhető például az MSDN-előfizetők számára, de a hivatalos bejelentésére csak február végén kerül sor, a Windows Server 2008-cal és a SQL Server 2008-cal együtt. A nagy bejelentésre február 27-én kerül sor Los Angelesben, a hazai premier pedig március 5-én lesz a Lurdy-házban rendezendő TechNet-szemináriumon, bár ez elsősorban a Windows Server 2008-ra fog koncentrálni.

A VS2008 egyik legfontosabb újdonsága a többszálú architektúrák támogatása, egy többmagos processzoron így például akár több forrás is fordítható párhuzamosan, gyorsítva a fejlesztést. A fejlesztők által régóta várt funkcionalitás a LINQ (Language Integrated Query) támogatása, miáltal az adatbázisok és XML-ek gyorsabban és hatékonyabban kezelhetők. Emellett említésre méltó, hogy a Visual Studio 2008-ban új eszközök segítik majd az Office 2007-hez tervezett alkalmazások fejlesztését.

A Visual Studio 2008 megjelenésével a licencfeltételek is változnak: ettől fogva a felhasználók lényegében bármilyen platformra fejleszthetnek a szoftverrel, nem csak a legújabb Windowsokra, vagy a .Net Framework 3.5-re. További jelentős változás, hogy a legnagyobb Visual Studio ügyfelek (Visual Studio Industry Partner) számára a Microsoft megnyitja a szoftver forráskódját annak érdekében, hogy a vállalatok még jobb minőségű, még inkább integrálódó kiegészítőket készíthessenek.

a címlapról