Egy sereg újdonság a Mozilla Firefox 3 második bétájában
Megjelent és letölthető a Firefox 3 második bétaváltozata, amely számos újdonsággal kényeztet. Az első béta óta számos hibát javítottak a fejlesztők, de emellett új funkciók egész garmadáját sikerült a Beta 2-be beépíteniük.
A második béta újdonsága a továbbfejlesztett, egyszerűbbé, érthetőbbé tett biztonsági kezelőfelület, továbbfejlesztették a jelszókezelést, illetve a nagyobb biztonság érdekében a böngésző automatikusan ellenőrzi a plugineket, kiterjesztéseket és Java appleteket, és letiltja a nem biztonságosnak ítélt változatok települését, használatát -- nehogy egy külső kiegészítő miatt váljon sebezhetővé a rendszer.
Fontos fejlemény, hogy a Firefox 3 a második bétától kezdve képes a weboldalakat nagyítani vagy kicsinyíteni, ez a funkció az Operához hasonlóan már nem csak a szöveget, hanem a képeket is átméretezi. A fejlesztők szerint javítottak a nemzetközi karakterek megjelenítésén is, illetve módosították a fülek (tab) kezelését, hogy egyszerűbb legyen megtalálni, amit keresünk. A letöltött fájlokat a Firefox most már automatikusan képes átkutatni a vírusok és egyéb kártevők után. Szintén a letöltéssel kapcsolatos újdonság, hogy a Download panelen már nyomon követhető, melyik letöltést honnan indítottuk, a letöltéseket megállíthatjuk és újrakezdhetjük még akkor is, ha időközben kiléptünk a Firefoxból.
A második bétában mutatkozik be a Places, amely a meglátogatott weboldalakat, a könyvjelzőket, a letöltött fájlokat egy helyen tárolja. A címsor mostantól átalakult, mostantól ugyanis nem csak URL-eket írhatunk ide, hanem meg is jelölhetjük a kedvenc oldalainkat, illetve tageket fűzhetünk hozzájuk. A könyvelzőket természetesen meg is oszthatjuk barátainkkal, ismerőseinkkel. A megjelenítés terén is sokat fejlődött a Beta 1 óta a Firefox 3, javítottak a szövegek és grafikák ábrázolásán, a színprofilok támogatásán. A Firefox 3 orvosolni látszik a nyílt forrású böngésző egyik legnagyobb hibáját, a memóriaéhséget: a fejlesztők állítása szerint a Beta 2 már jóval takarékosabban bánik az operatív tárral.
Noha a Firefox 3 második bétája hagyományos telepítőcsomag formájában is letölthető, érdemes inkább a hordozható verziót használni, amit akár a meglevő Firefox 2 mellé is telepíthetünk, nem kell a jól beállított, stabil változatot felülírnunk.