Az Intel és az AMD harcának leginkább más gyártók az áldozatai
[iSuppli/HWSW] Az Intel és az AMD között dúló évtizedes ádáz küzdelemben többször fordult már a kocka, a két cég éles versengésének azonban állandó vesztese minden más processzorgyártó. Az x86-os chipek kutatás-fejlesztésébe ölt dollármilliárdok eredményeként a két vállalat folyamatosan egyre nagyobb teret nyer a piacon. Az iSuppli legfrissebb becslése szerint az idei harmadik negyedévben is tovább folytatódott ez a trend, miközben az Intel megszorította az AMD-t.
Köszönhetően a PC-piacot nagyjából 10-12 százalékkal meghúzó iskolakezdési időszaknak és az ünnepekre való felkészülésnek, az Intel és az AMD erős harmadik negyedévet tudhatott magáénak, több mint 15 százalékos szekvenciális növekedést mutatva fel. Ennek köszönhetően a második negyedévhez képest mindkét cég növelni tudta részesedését a processzorokból származó bevételből, szemben más gyártókkal, amivel az x86 is további szorítja ki a más RISC és CISC utasításarchitekturúrákat.
Az Intel részesedése 0,3 százalékpontos emelkedést követően 78,7 százalékot tett ki, míg a korábbi negyedévekben disztribúciós problémák miatt erősen alultejesítő AMD jobban, 0,6 százalékponttal 13,9 százalékra növelte szeletét -- a másodszámú processzorgyártó a vártnál jobb negyedévet produkált, jelentősen faragva súlyos veszteségein. Ezzel a két vállalat a három hónap nagyjából 8,5 milliárd dollár értékű processzorpiacának 92,6 százalékát szerezte meg -- az iSuppli becslése szerint.
# | Gyártó | Q3-07 | Q3-06 | Q2-07 | Részesedés | Kumulatív |
1 | Intel | 6712 | 5760 | 5863 | 78,7% | 78,7% |
2 | AMD | 1185 | 1306 | 996 | 13,9% | 92,6% |
3 | IBM Micro | 281 | 355 | 273 | 3,3% | 95,9% |
4 | Freescale | 230 | 236 | 228 | 2,7% | 98,6% |
5 | Marvell | 27 | 25 | 25 | 0,3% | 98,9% |
6 | Samsung Electronics | 25 | 28 | 24 | 0,3% | 99,2% |
7 | VIA Technology | 22 | 15 | 22 | 0,3% | 99,4% |
8 | Toshiba | 13 | 9 | 8 | 0,2% | 99,6% |
9 | NEC Electronics | 11 | 18 | 13 | 0,1% | 99,7% |
10 | Fujitsu | 9 | 10 | 10 | 0,1% | 99,8% |
Egyéb | 14 | 14 | 13 | 0,2% | 100,0% | |
Összes | 8529 | 7776 | 7475 | 100,0% |
A két legnagyobb processzorgyártó azonban nemcsak a szezonalitás miatt terjeszkedett tovább. Éves összehasonlításban az x86-os chipek által dominált kombinált forgalom (az Intel rendelkezik még EPIC utasításkészletet implementáló Itanium processzorcsaláddal is) 1,7 százalékponttal nagyobb szeletet hasított ki a negyedév során, mint egy évvel korábban. Ugyanezen időszak alatt ugyanakkor az AMD jelentősen visszaszorult, a 16,8 százalékból 2,9 százalékpontot vesztve el, miközben az Intel 4,6 százalékpontot nyert -- ez főként az átlagos eladási árak változását követi le, ugyanis a Mercury adatai alapján volumenben az AMD tartja pozícióit.