Szabványos hardvermonitorozási interfészt tervezett az NVIDIA
Az NVIDIA bevonná a számítógépen belüli adatáramlás vérkeringésébe azokat az eszközöket is, amelyekről eddig szinte semmit sem tudtunk. Az Enthusiast System Architecture (ESA) kezdeményezés célja kiterjeszteni a monitorozási, felügyeleti funkciókat olyan komponensekre, mint például a tépegység, a számítógépház, vagy akár a vízhűtés.
Ma már a PC-k számos alkatrészében vannak szenzorok, amelyek segítségével nyomon követhető az állapotuk, például a processzor hőmérséklete, a ventilátorok fordulatszáma, vagy a grafikus chip órajele. Ez a lehetőség azonban sok alkatrészből hiányzik, vagy ha meg is van, akkor is valamilyen saját, zárt megoldásra épül, így az értékek kiolvasásához vagy a hardver finomhangolásához speciális szoftverre van szükség. Ezen a helyzeten próbál változtatni az NVIDIA ESA, amely egy USB speficikációra épülő nyílt szabvány.
Az ESA-kompatibilis eszközök mindegyikében lesz egy mikrokontroller, amely USB-felületen csatlakozhat a PC-hez, ezen továbbítva az adatokat. Az NVIDIA elképzelései szerint az ESA segítségével olyan alkatrészekről is kaphatunk majd információkat, amelyek állapota eddig rejtve maradt, például pontosan kijelezhető lenne a vízhűtőben keringő folyadék hőmérséklete és áramlási sebessége, a tápegység feszültsége és áramerőssége. Az adatokat természetesen naplózni is lehet, ami sokat segíthet egy hibakeresésnél (pl. miért melegszik túl a PC).
Az NVIDIA kezdeményezéséhez számos nagynevű gyártó csatlakozott (Dell, HP, Alienware, Falcon Northwest, ASUS, Gigabyte, MSI, EVGA, XFX, CoolerMaster, ThermalTake), azonban egyelőre egyetlen olyan hardverről vagy szoftverről se hallani, amely kompatibilis lenne a szabánnyal. Nem valószínű, hogy az ESA megváltja a világot, de a PC-jüket bütykölő felhasználók, a tuning-őrültek számára újabb lehetőség arra, hogy elfoglalják magukat a hosszú téli estéken.