Szabvány lesz a Microsoft JPEG XR képformátumából
A Microsoft által fejlesztett, korábban WMP (Windows Media Photo) néven útjára indított, majd HD Photóra átnevezett formátum JPEG XR néven állhat az elfogadott fájlkiterjesztések sorába. Most a nemzetközi JPEG bizottság szavazott, így hivatalosan is megnyíltak a kapuk az új formátum szabványosítási folyamata előtt.
Bill Crow, a Microsoft HD Photo programigazgatója elmondta, hogy a JPEG (Joint Photographic Experts Group) megszavazta, hogy a Microsoft HD Photo (korábban Windows Media Photo) formátum szabványosítási folyamata hivatalosan is elindulhasson. A JPEG XR-ből várhatóan egy év múlta lehet szabvány.
A JPEG leváltására hivatott új JPEG XR számos előnnyel rendelkezik a mindenki által ismert, a digitális fényképezőgépekben leggyakrabban használt képformátummal szemben. Ezek között elsőként a jobb tömörítési algoritmust emelhetjük ki, amely segítségével azonos állományméret esetén kétszer jobb minőség, vagy azonos minőség mellett feleakkora fájlméret érhető el, ráadásul veszteségmentes kódolásnak hála az összes pixelinformáció konzerválható.
A jelenlegi JPEG 8 bitet tárol képpontonként, az új JPEG XR az információkat 16, vagy akár 32 bites felbontással is képes eltárolni, így például egy fotón szereplő árnyékos arc, vagy egy fehér ruha részletei is jobban kivehetőek lesznek majd -- innen származik az XR név, amely az Extended Range rövidítése. Természetesen a részletgazdagabb tárolás következménye a szélesebb, egyben természetesebb színvisszaadás, vagy a nagyobb kontrasztátfogás is, amely egyértelműen szebb képeket eredményez. A HD fotók 262 millió színűek lehetnek, elméletileg 68,6 terapixeles maximális képméretben, egészen addig, amíg a tömörített fájlméret meg nem haladja a 32 gigabájtot.
A JPEG XR-t támogató fényképezőgépeken láthatjuk majd e logót
A JPEG XR nyílt szabványként kerülhet bevezetésre, amely lehetőséget ad a digitális fényképezőgépek, vagy tágabb értelemben a digitális képalkotással kapcsolatos termékek gyártóinak, hogy újdonságaikat képesek legyenek az új formátumra felkészíteni. A Microsoft reményei szerint a JPEG XR hamar elnyeri a felhasználók tetszését és központi helyre kerül az emberek digitális képekkel összefüggő tevékenységeiben.
A Vista által már támogatott formátumhoz a Microsoft ingyenesen tette elérhetővé a fejlesztői környezetet. A grafikus-, kiadványtervező- és fotóeditáló szoftvereiről ismert piacvezető Adobe bejelentette, hogy támogatja a JPEG XR-t, őt további cégek is követhetik a sorban. A szabványosítási folyamat a jövő hónapban indul egy megbeszéléssel a Japánban található Kobe városában.