A Turbolinuxszal is kiegyezett a Microsoft
A Turbolinux felhasználói is biztonságban érezhetik magukat, miután a Microsoft együttműködési megállapodást kötött a japán disztribútorral. Az egyezség értelmében a Microsoft nem indít szabadalomsértési pert a Turbolinux Server vásárlói ellen. Emellett a két cég együtt dolgozik a Linux és a Windows kompatibilitásán is.
Amint az ismert, a Microsoft állítása szerint a szabad szoftverek -- köztük a Linux kernel és az OpenOffice -- több mint kétszáz szabadalmát sértik, ám eddig a vállalat nem hozta nyilvánosságra, mely szabadalmakról van szó. A szabad forrású közösség tagadta, hogy a szóban forgó szoftverek bárki szellemi tulajdonát sértenék. A Microsoft több Linux-disztribútorral kötött már megállapodást, akik kisebb-nagyobb összeg megfizetése mellett ezzel bebiztosították saját, illetve ügyfeleik nyugalmát.
A legnagyobb Linux-forgalmazó, a Red Hat egyelőre azonban hiányzik a sorból. Két hete Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója egy londoni rendezvényen kijelentette, a Red Hat Linux felhasználóinak kompenzálniuk kellene a Microsoftot, mivel a szellemi tulajdonát használják. Azt azonban nem részletezte Ballmer, a Red Hat Linux pontosan milyen Microsoft szellemi tulajdont tartalmaz.
A főképp Ázsiában népszerű Turbolinux legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elnyerte Kína legnagyobb bankjának tetszését. 2005-ben az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) bejelentette, hogy teljes front-end kiszolgálói infrastruktúráját Turbolinux DataServer 7-re helyezi át, az átállás több tízezer szervert érintett.