:

Szerző: Bizó Dániel

2007. október 19. 12:29

Drasztikusan javult az AMD teljesítménye, érkeznek a gyorsabb Barcelonák

A vártnál valamivel jobb harmadik negyedévről számolt be az elmúlt hónapokban nehéz időket élő AMD, ami környezeti és belső hatásokra egyaránt visszavezethető. A vállalat bár továbbra is súlyosan veszteséges, annak mértékét úgy tudta harmadával csökkenteni, hogy új négymagos chipjei lényegében még semmit se hoztak a konyhára. A cég teljesítményét és a vezetők által felvázolt kilátásokat a tőzsde is pozitívan fogadta, és a tőzsdén kívüli kereskedés nem vette vissza a papírok októberben közel 10 százalékos erősödését. Frissítés: a tőzsdei nyitást követően 5 százalékot zuhantak az AMD papírjai a kereskedésben az általános eladási hullám közpette, mely az általános amerikai gazdasági bizonytalanság hatására indult be.

[HWSW] A vártnál valamivel jobb harmadik negyedévről számolt be az elmúlt hónapokban nehéz időket élő AMD, ami környezeti és belső hatásokra egyaránt visszavezethető. A vállalat bár továbbra is súlyosan veszteséges, annak mértékét úgy tudta harmadával csökkenteni, hogy új négymagos chipjei lényegében még semmit se hoztak a konyhára. A cég teljesítményét és a vezetők által felvázolt kilátásokat a tőzsde is pozitívan fogadta, és a tőzsdén kívüli kereskedés nem vette vissza a papírok októberben közel 10 százalékos erősödését. Frissítés: a tőzsdei nyitást követően 5 százalékot zuhantak az AMD papírjai a kereskedésben az általános eladási hullám közpette, mely az általános amerikai gazdasági bizonytalanság hatására indult be.

Megrántotta a PC-piac

A vállalat 1,63 milliárd dollár forgalmat bonyolított, ami ugyan 23 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ezt azonban az ATI beolvasztása magyarázza, nem organikus fejlődés. Az AMD nettó vesztesége 396 millió dollárra rúgott, szemben az előző negyedév 600 milliós negatívumával. A veszteségből 226 milliót tett ki az üzemi, további jelentős hiányt pedig az ATI felvásárlásához felvett hitel kamatfizetése és a Spansion flashgyártó által generált tőkeveszteség okozta. A vállalat pénzügyi teljesítménye az erős szezonális hatás segítségével a második negyedévhez képest drasztikusan javult üzemi szinten, az operatív hiány kevesebb mint felére esett vissza.

Az AMD processzorgyártásból származó bevétele 19 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest, ami a 17 százalékkal 1,28 milliárd dollárra duzzasztotta a mikroprocesszorokért és chipsetekért felelős Computing Solutions forgalmát, miközben működési veszteségét kevesebb mint felére csökkentette. A vállalat szekvenciálisan 16 százalékkal több, rekordszámú x86-os chipet szállított le a negyedév során, vagyis átlagos eladási ára (ASP) növekedést mutatott, mégpedig annak ellenére, hogy a vállalat romló teljesítményről számolt be a szerverpiacon, ahol a klienseknél jelentősen magasabb árszínvonal uralkodik. Az AMD-nek sikerült mind az asztali, mind a notebook szegmensben növelnie az ASP-t, árulta el Bob Rivet, a vállalat pénzügyi vezérigazgatója az elemzőkkel folytatott konferenciabeszélgetésen, amit szállításaik átalakításával, a kereslet jó kiszolgálásával értek el.

A második negyedévhez képest javuló pénzügyi teljesítmény ugyanakkor inkább tudható be a vártnál erősebb és az Intel által is tapasztalt PC-piaci keresletnek, és a processzorpiacon hagyományosan erős iskolakezdési szezonnak. Az egy évvel korábbihoz képest a részleg forgalma 6,8 százalékkal olvadt, miközben 167 milliós üzemi nyeresége 112 milliós hiányba fordult. A vállalat kínálatának egyértelműen fejlődő szegmense éppen az, ahol termékei technikailag a legkevésbé versenyképesek: a notebookok. A második negyedévhez képest 41, míg az egy évvel korábbihoz képest 68 százalékkal több mobilprocesszort értékesített a vállalat. A notebookok iránti kereslet dinamikáján felül ez legfőképpen agresszív árazásának és disztribúciós felfejlődésének köszönhető, melyek révén a vállalat erősödő jelenléttel bír a fogyasztói laptop modellekben.

Jönnek a gyorsabb Barcelonák -- nincs gond a gyártással

Rivet közölte, hogy a negyedévben igen kevés Barcelonát szállítottak le, így ennek hatása "igen kicsi" volt, míg a negyedik negyedévben már a százezres nagyságrendbe tervezik az értékesítést. Arra az elemzői kérdésre, hogy bruttó nyereséghányadot hogyan sikerült egy negyedév alatt 8 százalékponttal 41 százalékra növelni, Rivet úgy válaszolt, hogy számos kisebb hatás eredményezte, "tényleg nem egyetlen tényező volt". Az átlagos eladási ár növekedése mellett szerepet játszott, hogy Drezda folyamatosan fokozza működésének hatékonyságát, beleértve a selejthányad leszorítását, valamint a 65 nanométeres termékek aránya is növekedett. Ezen felül nemcsak csökkent a készletszint, de sokkal frissebb is.

A féléves késésben lévő Barcelonával kapcsolatban Dirk Meyer, a cég operatív vezérigazgatója megerősítette, hogy a jelenlegi negyedév közepén, vagyis novemberben kezdi meg a 2,5 gigahertzes Barcelona szállításait. Meyer hozzátette, hogy a Barcelona kapcsán nem a cég által alkalmazott 65 nanométeres félvezető-eljárással van probléma, a kihozatal a várakozásoknak megfelelően alakul -- egyszerűen arról van szó, hogy a chipdesignt az eljárásra kell hangolni a tömegtermelhetőség érdekében, és ez a vártnál több időt vesz igénybe. Meyer ezzel egyúttal megerősítette a HWSW azon értesülését, hogy a korábbi kétmagos 65 nanométeres K8 chipek sem gyártástechnológiai nehézségek okán nem képesek elérni a 90 nanométeresek órajelét.

Visszfogottabban bár, de Drezda fejlődik

A drezdai Fab 30-ban leállt a termelés, és jelenleg az üzem 300 milliméteres konverziója folyik, így a jövő évtől Fab 38 néven áll rendelkezésre majd. Hector Ruiz, az AMD elnök-vezérigazgatója ugyanakkor elmondta, hogy alacsony aktivitással számolnak 2008-ra a felújított üzemnél, és a Fab 36 kapacitása még rendelkezik tartalékokkal, így először azt futtatják fel a kereslet kiszolgálása érdekében. "A Fab 38 olyan lesz, mint egy versenyautó a boxban. Úgy értem, felkészültek leszünk, hogy gyorsan felfuttassuk, ha extra kapacitásra lenne szükségünk -- amit őszintén szólva remélünk".

A vállalat az idei évre 1,7 milliárd dolláros tőkeberuházással számol, ami mintegy 800 millióval kevesebb a tavaly tervezettnél. Ez a különbség vélhetően a Fab 38 eszköztelepítések kisebb méretével, és más egyéb drezdai bővítések elhalasztásával vagy törlésével magyarázható. A vállalat továbbra is tartja magát korábbi 45 nanométeres bevezetésének ütemtervéhez, derült ki. "Megfelelően haladunk a kihozatallal és 45 nanométeres mikroprocesszorokat gyártunk, miközben most beszélünk, és ez a kettő tény növekvő bizalommal lát el minket abban [...], hogy szándékaink szerint 45 nanométeres processzoraink termelését jövő év első felében elkezdjük felfuttatni" -- mondta el Meyer.

Feljövőben a Radeon

Az x86-os processzorok mellett drasztikusan javuló teljesítményt mutatott a grafikus chipek értékesítése is. Az év közepén bemutatott új Radeonoknak és az erős szezonális hatásnak köszönhetően több mint 25 százalékkal 252 millió dollárra növekedett a forgalom az előző negyedévhez képest, miközben az 50 milliós veszteség gyakorlatilag eltűnt, mindössze 3 milliót tett ki. A cég bizakodó, ugyanis a negyedik negyedévben piacra dobják a piac nagy részét megcélzó, középkategóriás RV670-et (Radeon 2950 HD), mely már a TSMC 55 nanométeres eljárásán készül. Jól teljesített a beágyazott fogyasztói elektronikai részleg is, szintén felszámolva korábbi veszteségeit.

Biztató kilátások

A negyedik negyedévvel kapcsolatban a vállalat az Intel által jelzett erős szezonalitásnak megfelelő teljesítményt vár, vagyis a processzorok esetében jelentős növekedést, míg a grafikus chipeknél stagnálást vagy gyenge növekedést, mondta el Rivet. A vállalat üzemi szinten akár elérhető a nullszaldót is, míg a profitabilitáshoz véleménye szerint 2 milliárdos forgalmat kell elérniük legalább 40 százalékos bruttó profithányad mellett.

a címlapról