Elküldte az AppArmor fejlesztőit a Novell
Elbocsátotta az AppArmor fejlesztőit a Novell, a vállalat a fizetett programozók helyett inkább a közösségre bízná a biztonsági szoftver karbantartását. A Novell 2005-ben vette meg az Immunixot, az AppArmor fejlesztőjét, majd 2006-ban bárki számára elérhetővé tette a szoftvert és a forráskódot.
Crispin Cowan, az AppArmor projektvezetője négy társával együtt szeptember végén kapta meg a felmondólevelét a Novelltől. A fejlesztő a News.comnak elmondta, váratlanul érte a hír, ugyanis semmilyen jel nem utalt arra, hogy a Novell elégedetlen lenne vele, amióta a cégnél dolgozott, többször kapott fizetésemelést, jutalmakat és díjakat. Bruce Lowry, a Novell szóvivője szűkszavúan csak annyit nyilatkozott az esettel kapcsolatban, hogy az elbocsátások a nemrégiben megkezdett nagyszabású átalakítás részét képezik.
A Novell a továbbiakban is karbantartja majd az AppArmort, azonban a fejlesztés már nem a cégen belül zajlik majd, a vállalat a közösségre bízná azt. "Kifejlődött egy nyílt forrású AppArmor-közösség, akikkel továbbra is együtt fogunk dolgozni" -- mondta Lowry. Cowan feltett szándéka, hogy a jövőben is foglalkozik az AppArmorral, két kirúgott társával együtt máris alapítottak egy céget, amely az AppArmor támogatásával foglalkozik. "Az én feladatom, hogy szponzorokat találjak, akik hajlandók az AppArmor fejlesztését finanszírozni" -- mondta. Az általa alapított Mercenary Linux biztonsági profilokat ír majd, segít átültetni az AppArmort új hardverekre, vagy akár a Linux mellett más operációs rendszerekre.
Az AppArmor feladata, hogy az alkalmazások jogosultságait a szükséges minimumra korlátozza, a rendszer-adminisztrátorok minden programhoz külön házirendet rendelhetnek, amelyben meghatározhatják, a szoftver milyen fájlokat és erőforrásokat érhet el. A Novell szerint az AppArmor használatával a külső és belső fenyegetések, a "zero-day" támadások, illetve a még ismeretlen biztonsági hibák kihasználása ellen is sikeresen lehet védekezni. Az AppArmor nem csak a SUSE Linuxnak része, a népszerűbb disztribúciók közül az Ubuntu 7.10-ben és a Mandriva 2008-ban is helyet kaptak.
A Novell nem sáfárkodik igazán jól az általa megszerzett technológiák mögött álló tehetségekkel: a vállalat által az utóbbi években felszippantott cégek kulcsembereinek jelentős része különféle ellentétek miatt távozott. Idén májusban Robert Love, az asztali Linuxok fejlesztéséért felelős vezető hagyta el a céget, tavaly decemberben Jeremy Allison, a Samba vezető fejlesztője távozott, 2005-ben pedig Chris Schlaeger, a SUSE kutatás-fejlesztési igazgatója, Petra Heinrich európai értékesítési vezető, illetve Richard Seibt, a SUSE elnöke lépett ki. Ugyanabban az évben távozott Hubert Mantel, a SUSE társalapítója, ám ő egy évvel később visszatért a Novellhez.