Csökkenőben az országok közötti digitális szakadék
[Pew Research/HWSW] Csökkenőben a fejlett és fejletlenebb országok közötti digitális szakadék, véli globális kutatására alapozva a Pew Research. A felmérésben részt vett országok többségében növekedett a számítógép és internethasználat is, míg a mobiltelefon elterjedtsége robbanásszerűen ugrott meg. A leginkább digitalizált Svédország és Dél-Korea, míg a leginkább lemaradottak Tanzánia és Banglades.
A technológia szerepet játszik a globalizációban, és a nemzeti gazdaságok integrációjában, vonta le a következtetést a Richard Wike a Pew vezető elemzője, a technológia szükséges ahhoz, hogy egy ország minél eredményesebben kapcsolódjon be a globális világgazdaság vérkeringésébe. A Pew felmérése alapján 35-ből 26 országban növekedett a számítógép-használat az elmúlt 5 év során, miközben az internethozzáférés is javult. A listát Svédország vezeti, a népesség 82 százaléka használt számítógépet, majd Dél-Korea és az Egyesült Államok következik rendre 81 és 80 százalékkal, míg a sort Pakisztán, Tanzánia, és Banglades zárja, 9, 6 illetve 5 százalékos penetrációval.
A növekedés Ázsia szegény országaiban és Afrikában lassú volt, ugyanakkor Dél-Amerikában ugrásszerű. Brazíliában például megduplázódott a felhasználók száma 5 év alatt, 22-ről 44 százalékra, de hasonló fejlődés figyelhető meg régiónkban is, ahol jellemzően 15-20 százalékpontos növekedést mértek -- kivételt képez Ukrajna, Magyarország nem került a kutatásba. Míg az országok többségében növekedett a számítógéphasználat, addig néhány esetben csökkent, így például Indonéziában, Bangladesben és Kenyában is.
Ennél is sokkal nagyobb javulás figyelhető meg a mobiltelefonos ellátottság terén, derült ki, ugyanis számos fejlődő országban a penetráció 5 év alatt nagyjából 50 százalékponttal ugrott meg (Oroszországban megnyolcszorozódott), vagyis a népesség nagyobb része már rendelkezik akár internetelérési képességekkel is bíró készülékkel, de a visszafogottabb bővülést produkáló fejlődő régiók jellemzően 20-30 százalékpontot szedtek össze. A Mobile World becslése szerint idén év végére több mint 3 milliárd ember használ majd rendszeresen mobiltelefont, így kijelenthető, hogy a digitális szakadék csökkentésében a mobiltelefon vezető szerepet játszik.
A Pew kutatása nem érintette Magyarországot, ugyanakkor a hazai helyzetről számos kutatás látott már napvilágot. A Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom-és Trendkutató Központ (ITTK) gondozásában megjelent idei infotársadalmi jelentésalapján a lakosság 60-70 százaléka digitális írástudatlan, miközben a kisebbség a nemzetközi élvonallal halad. A riport kijelenti: a 2006-os drasztikus áreséseket követően végképp egyértelmű, nem az előfizetések ára akadályozza a penetráció terjedését, hanem az információ technológiai korszak vívmányaival szemben tanúsított általános érdektelenség -- annak ellenére, hogy a hazai mobilpenetráció immár 100 százalék feletti, az emberek többsége azonban továbbra is hanghívásra és legfeljebb szöveges üzenetekre használja készülékét.
A Pew Research globalizációs kutatása, mely a technológia mellett immigrációs, vallási és morális kérdéseket, értékválasztásokat is vizsgál, letölthető a cég oldaláról(PDF, 144 oldal).