Akár a zenelejátszás is lassíthatja a hálózatot Vista alatt
A Windows Vista megjelenése óta, ahogyan növekszik a felhasználói bázis, egyre több helyen bukkant fel kifogás a hálózat kezelésével kapcsolatban. A Microsoft új operációs rendszerével ugyanis zene- vagy videolejátszáskor lassulás figyelhető meg a hálózati sebességben. A jelenség mögötti mechanizmust Mark Russinovich, az ismert Windows-szakértő magyarázta meg, aki többek között a Sony BMG rootkitként viselkedő CD-másolásvédelmét is felfedezte.
A kifogástalan audiovizuális élmény nevében
Russinovich azt követően tárta fel a Vista viselkedésének hátterét blogján, hogy sokaknak feltűnt, a hálózati sebesség visszaesik, bármilyen multimédiás állomány kerüljön is lejátszásra. A jelenség azonban nem tekinthető egyszerűen hibának, a fejlesztők tudatos döntésének eredménye, a megvalósítás azonban, ahogyan Russinovich is elismeri, hagy némi kívánnivalót maga után. A Vista lényegében a médialejátszás zökkenőmentességének védelmében fojtja le szándékosan a hálózati kommunikációt, amit gigabites kapcsolat esetén már érzékelni lehet.
Az Vista multimédiás ütemezésért felelős fejlesztők kísérletei azt mutatták, hogy még valós idejű prioritás esetén is megakaszthatja a médialejátszást az erős hálózati forgalom, a TCP/IP csomagok fogadásának feldolgozása ugyanis, Russinovich szavaival élve, "a legdrágábbak egyike" a megszakítások közül, vagyis a processzornak sok idejét kötik le -- ezek a megszakítások minden programszálnál nagyobb elsőbbséget élveznek, bármilyen prioritással is fussanak. Ez pedig azt eredményezheti, hogy az erőteljes hálózati forgalom megzavarhatja a média lejátszását -- legyen szó akár csak egy zeneszámról.
Egy nagyjából 70 megabites átvitel 40 százalékra terheli egy 1,66 gigahertzes Core Duo egyik magját
A fejlesztők ezért úgy döntöttek, hogy az ütemező (konkrétan a Multimedia Class Scheduler Service) utasítja a hálózati drivert, hogy ezredmásodpercenként legfeljebb 10 Ethernet-csomagot dolgozhat fel, vagyis 10 ezret másodpercenként -- ez pedig nagyjából 15 megabájt másodpercenkénti átvitelben maximálja a Vista hálózati sebességét multimédiás visszajátszás alatt. Tekintve, hogy a 100 megabites Ethernet háló legfeljebb 12,5 megabájtot képes elméletben lekezelni, ez csak gigabites, vagy gyorsabb kapcsolat esetében jelentkezik -- egy hálózati eszközzel.
Egy gyökeres probléma téves tüneti kezelése
Több hálózati eszköz esetében azonban az egy vezérlőre jutó kvóta tovább csökken: kettő esetén 8 ezerre, háromnál már csak 6 ezerre. Ekkor az átvitel legfeljebb 9 megabájt lehet, ami viszont már 100 megabites kapcsolaton is meglátszik. Russinovich elismeri, hogy az ütemezőbe kódolt limitek rövidlátásról tanúskodnak a mai erőteljes processzorok fényében, és a csapat dolgozik egy olyan javításon, mellyel a jövőben sokkal kisebb lassulás lesz tapasztalható, miközben a lejátszás továbbra is zökkenőmentes marad.
Russinovich ugyanakkor nem tért ki a probléma gyökerére, történetesen hogy a Vista hálózatkezelése miért eszik annyi erőforrást. Éppen ez a terület, ahol a linuxos közösség (természetesen) kritizálni kezdte a Vistát az eset feltárását követően, állítva, hogy a Linux kernel képes egy gigabites hálózat telítésére a processzor leterhelése nélkül. Elméletileg a multimédiás ütemezőszolgáltatás kikapcsolható a Vista alatt, de ekkora Vista hangszolgáltatása is leáll, vagyis elnémul a gép -- a Windows Audio Service ugyanis az MCSS-től függ. A leállításnak így legfeljebb némafilm lejátszásakor van értelme.
Ki lehet kapcsolni
Végső elkeseredésben sem kell azonban Linuxra váltani, mindössze a regisztrációs adatbázisban kell némi módosítást végezni. A HKEY_LOCAL_MACHINESYSTEMCurrentControlSetServicesAudiosrv DependOnService kulcs alatt található MMCSS-t kell kiszerkeszteni, hogy a Windows Audio ne keresse a szolgáltatást. Ezt követően a Sajátgép alatt (jobb gomb) elérhető Szolgáltatásoknál le lehet kapcsolni a Multimedia Class Schedulert, valamint indítását kézire állítani, anélkül, hogy elvesztenénk a hangot. Egy újraindítást követően elméletileg nem korlátozódik a hálózati sebességünk -- ha gépünk viszont nem elég erős, akkor a zene- vagy videolejátszás láthatja kárát a gigabites másolgatásnak.