Csökkent a Novell vesztesége
Némileg emelkedő bevétel mellett csökkent a Novell vesztesége a harmadik pénzügyi negyedévben, amely július 31-én ért véget. A forgalom enyén felülmúlta az elemzői várakozásokat, a veszteség pedig kisebb volt az előrejelzésnél, amely a részvényárfolyam 2 százalékos növekedését hozta magával.
Nagy üzlet |
Észak-Rajna-Vesztfália és a Novell között a napokban létrejött szerződés szerint összesen 33 egyetemen vezetnek be SUSE Linuxot asztali gépeken és szervereken, emellett Novell munkacsoport-, azonosságkezelési és rendszerfelügyeleti megoldásokat. A tartomány 33 egyetemén összesen 560 ezer hallgató tanul. |
A harmadik negyedévben a Novell 22 millió dollár bevételt könyvelt el az Open Platform Solutions termékekből, ebből 21 millió dollár volt a linuxos bevétel, ami éves szinten 77 százalékkal emelkedett. Az azonosság- és hozzáféréskezelési eszközök forgalma 2 százalékkal 27 millió dollárra nőtt, a rendszer- és erőforrásmenedzsment termékeké 4 százalékkal 35 millió dollárra emelkedett. A munkacsoport-megoldások -- ide tartozik a NetWare is -- forgalma 2 százalékkal 83 millió dollárra esett.
A teljes pénzügyi évre a Novell 925 és 955 millió dolláros bevételt vár, ez megfelel a korábbi várakozásoknak. Az előrejelzés szerint a vállalat át fogja lépni a nyereségküszöböt, a nyereség várhatóan 0 és 10 millió dollár között lesz. A tavalyi évet a Novell 967 millió dollár bevétellel és 21 milliós nyereséggel zárta, egy évvel korábban a cég még 1 milliárd dollárt meghaladó forgalmat és 373 milliós nyereséget ért el, köszönhetően egy, a Microsofttal kötött peren kívüli megállapodásnak, ami közel félmilliárd dollárt hozott a konyhára.