:

Szerző: Bodnár Ádám

2007. július 10. 09:48

Szeptember közepére csúszik a Firefox 3 első bétájának megjelenése

Hat héttel elhalasztották a Firefox 3 első bétájának kiadását, amely így legkorábban szeptember közepén érkezhet -- derült ki egy, a fejlesztői levelezőlistára küldött e-mailből. Az eredeti tervek szerint a Firefox 3 Beta 1-nek július végén kellett volna megjelennie.

[HWSW] Hat héttel elhalasztották a Firefox 3 első bétájának kiadását, amely így legkorábban szeptember közepén érkezhet -- derült ki egy, a fejlesztői levelezőlistára küldött e-mailből. Az eredeti tervek szerint a Firefox 3 Beta 1-nek július végén kellett volna megjelennie.

Mike Schröpfer, a fejlesztés vezetője arról tájékoztatta a többi fejlesztőt, hogy a múlt héten kiadott hatodik alfaverziót követő változat még nem lesz béta-minőségű. A tesztelés során kiderült, hogy a szoftver memóriaigénye továbbra is túl nagy, valamint más problémák is a felszínre kerültek. Ezért a megváltoztatott menetrend szerint még biztosan lesz egy hetedik alfaváltozat is, majd ezt követheti az első béta. "Akkor váltunk alfáról bétára, ha biztosak leszünk benne hogy a Firefox elég jól használható és stabil ahhoz, hogy széles tömegek használják böngészésre nap mint nap" -- írta Schröpfer, arra utalva, hogy akár több alfa változatra is szükség lehet még a béta kiadása előtt. "Hogy mikor jön az utolsó béta? Ha elkészül."

A Gran Paradiso kódnevű Firefox 3 talán legfontosabb fejlesztése a Places, amely egy integrált megoldás a könyvjelzők, RSS-csatornák és a meglátogatott webhelyek kezelésére. A Placest az eredeti tervek szerint már a Firefox 2-nek is tartalmaznia kellett volna, azonban az elhúzódó fejlesztés miatt abból a változatból végül kimaradt.

A Firefox 3 a hibakezelés terén is továbbfejlődött, a szoftverben helyet kap ugyanis a korábban Airbag, immáron pedig Breakpad néven emlegetett megoldás, amely a programhibák, lefagyások esetén az eddiginél lényegesen több információt küld a fejlesztőknek, elősegítve a debuggolást. A Firefox 3-ban emellett javítottak a jelszókezelésen és a beépülő pluginek kezelésén is, a letöltések azonban továbbra is különálló ablakban jelennek meg, a legtöbb felhasználó nagy fájdalmára.

A Firefox 3 végleges verziójának érkezésének időpontját továbbra sem lehet tudni. A korábbi tervekben mindössze annyi szerepelt, hogy még 2007-ben megjelenik, a megváltoztatott menetrend alapján azonban nem zárható ki, hogy csak 2008-ban találkozunk vele. Schröpfer szerint mivel még hivatalosan nem jelentették be a Firefox 3 érkezésének időpontját, egyelőre késésről sem lehet beszélni.

a címlapról