:

Szerző: Bizó Dániel

2007. július 2. 13:33

Augusztusban érkezik az AMD négymagos chipje, hogy megmentse a céget

Augusztusban kezdődnek a Barcelona szállításai, közölte pénteken az AMD, pontot téve a netszerte keringő pletykák végére. A négymagos szerverchipekkel szerelt legelső kiszolgálók várhatóan szeptembertől válnak elérhetővé, ígéri a világ második számú processzorgyártója. A következő generációs chip néhány hónappal később érkezik tehát, és kezdetben lassabb is lesz a korábban vártnál -- nyitó órajele 2 gigahertz lesz. Az Intel eközben várhatóan bemutatja új Xeon MP platformját, majd hamarosan piacra dobja továbbfejlesztett mikroarchitektúrájú, 45 nanométeres chipjeit is.

[HWSW] Augusztusban kezdődnek a Barcelona szállításai, közölte pénteken az AMD, pontot téve a netszerte keringő pletykák végére. A négymagos szerverchipekkel szerelt legelső kiszolgálók várhatóan szeptembertől válnak elérhetővé, ígéri a világ második számú processzorgyártója. A következő generációs chip néhány hónappal később érkezik tehát, és kezdetben lassabb is lesz a korábban vártnál -- nyitó órajele 2 gigahertz lesz. Az Intel eközben várhatóan bemutatja új Xeon MP platformját, majd hamarosan piacra dobja továbbfejlesztett mikroarchitektúrájú, 45 nanométeres chipjeit is.

Csak csendben, csak halkan

Talán nem véletlen, hogy az AMD múlt hét pénteken, az Apple iPhone körüli médiafelhajtás közepette jelentette be egy egyszerű sajtóközleménnyel, hogy valamikor augusztusban kezdi meg négymagos Opteron chipjeinek szállításait. A processzor ugyanis nemcsak késik, ami a korszerű processzorok fokozódó komplexitásából fakadóan gyakorlatilag teljesen megszokott ebben az iparágban, hanem induló 2 gigahertzes órajele is kifejezetten csalódás az Intel felhozatala fényében. Nem lehet nem észrevenni, hogy az AMD közleménye meg sem említi a konkurenciát, miközben korábban a Xeonokat elsöprő teljesítményről beszélt, most azonban már csak a jelenlegi Opteronokhoz képest méri a gyorsulást.

A Barcelona a chipgyártó szerint akár 70 százalékos gyorsulást is produkálhat adatbázis-alapú feladatok futtatása során, míg lebegőpontos számításokban intenzív alkalmazások alatt ez 40 százalékot is kitehet -- tekintve a továbbfejlesztett architektúrát, ezek reális sarokszámok lehetnek, OLTP valamint technikai-műszaki számítások alatt. A vállalat a negyedik negyedévre már gyorsabb változatokat, sőt az órajelek rendkívül sebes felfutását ígéri, a jelenlegi energiabüdzséken belül maradva. Ez arra utal, hogy nem a hőfejlődéssel, hanem a monolitikus felépítés következtében az időzítésekkel, a jelterjedés késleltetésével akadtak a mérnököknek problémái, amit viszonylag rövid átfutású optimalizációval javítani lehet.

Mérnöki bravúr, vagy stratégiai hiba?

Az Intel évekig tartó szenvedést követően a tavaly nyáron piacra dobott Xeonokkal visszavette vezető szerepét a szerverpiacon, majd novemberben kíméletlen csapást mért a négymagos változatok piacra dobásával, végleg elvágva az AMD egykor zsíros profitforrását. Az Intel akkor azt ígérte, hogy legalább 1 millió négymagos terméket szállít le, mielőtt az AMD egyet is -- a terv a napokban már teljesült, közölte a világ legnagyobb chipgyártója, bár hogy ebből milyen arányban részesednek a Xeonok, és mekkora részt hasítanak ki az asztali Core 2 Quadok és Extreme-ek, azt nem tudni.

A nagyjából 9-10 havi előnyt részben az Intel gyártástechnológiai lépéselőnye magyarázza. Az Intel 2005 végén kezdte meg 65 nanométeres termelését, lényegében egy évvel az AMD előtt, így eljárása érettebb, valószínűsíthetően alacsonyabb selejthányaddal dolgozik, és nagyobb teljesítményű (órajel-fogyasztás karakterisztika) struktúrák építésére képes. Az Intel nagyjából a Barcelona termelésének megindításával párhuzamosan kezdi meg 45 nanométeres eljárásának felfuttatását, mellyel már a Penryn-generációs chipek készülnek. Az AMD 45 nanométeres gyártása vélhetően 2008 második felében indul be.

Barcelona
A másik meghatározó faktor, hogy az Intel négymagos processzorai moduláris felépítésűek, vagyis két kétmagos chipet tokoznak egybe -- multi-chip package. Bár az AMD pr-gépezete natív, igazi négymagos chipként hivatkozik a Barcelonára, ami pusztán architekturális szempontból teljesítménybeli előnyökkel jár a magok közötti villámgyors adatcsere révén, az Intel megközelítésének előnyei látványosak: kevesebb mérnöki erőforrással lehet megtervezni, olcsóbban és nagyobb volumenben termelhető, és gyártástechnológiai okokból jelentősen magasabb órajelek érhetőek el, ami ellensúlyozhatja a két kétmagos chip között lassú (az adatbuszon folyó) kommunikáció jelentette szűk keresztmetszetet.

A Barcelona mérete becslések szerint alulról közelíti a 300 négyzet- millimétert, ami egy tömegtermelésre szánt chipnél igen nagynak mondható, ami magas selejthányadot is igen drága gyártást vetít előre, ráadásul a magas órajelek ellen dolgozik a jelterjedés késleltetése is.

Clovertown
Az Intel négymagos Clovertownja, mely valójában két kétmagos Woodcrest, szintén közelíti a 300 négyzetmillimétert, ez azonban két, tetszőlegesen kombinált 143 négyzetmilliméteres chipből áll össze, melyek területének ráadásul sokkal nagyobb hányada redundanciával védhető cache.

Az Intel szerint 20 százalékkal jobb kihozatal, és 12 százalékkal olcsóbb gyártás érhető el a moduláris felépítéssel, mint a monolitikus megközelítéssel. A 45 nanométeres technológiával ráadásul hamarosan már 107 négyzetmilliméteres kétmagos chipeket gyárt majd az Intel, melyek még nagyobb arányban SRAM-ból állnak. A várakozások alapján a Clovertown utódja, a Harpertown a negyedik negyedévben bukkan fel.

Elkeseredett küzdelem

Bár a Barcelonával és a többi két- és négymagos új processzorokkal az AMD versenyhelyzete kétségtelenül javul majd szeptembert követően, jelenleg nem világos, hogy mindez elégséges lesz-e a nyereségesség visszaszerzéséhez. Az Intel ugyanis egyesek szerint történelmének legerősebb termékportfóliójával rendelkezik, egyúttal rengeteg tartalékkal piaci és technikai oldalról egyaránt. Olyannyira, hogy egyes elemzői vélemények szerint az Intel a következő két év során jó eséllyel minden szegmensben növeli részesedését majd. Az A.G. Edwards elemzője, David Wong úgy becsli, hogy az Intel termékmixének jelenleg mindössze 40 százaléka áll Core-chipekből, főként a netburstös Celeron D-k miatt, de a notebook és a szerver szegmens sem állt még át teljesen -- ez a következő egy év során fog lezajlani.

A vállalat a pletykák szerint szeptemberben dobja piacra négyutas Xeon szerverplatformját, a Canelandet, mely már a moduláris négy- és kétmagos Tigerton processzoroknak ad otthont -- a Xeon 7300-as és 7200-as sorozat már a Core mikroarchitektúrára épül. A megbízható működést és magas rendelkezésre állást célzó Caneland meghatározó újítása, hogy minden foglalathoz dedikált adatbuszt rendel, melyek várható órajele 1066 megahertz. Az Intel rendkívül agresszív ütemben kívánja a jelenleg a Tulsa/Truland páros által dominált Xeon MP piacot átállítani: a harmadik negyedévben még 13, a negyedikre 55, jövő év első három hónapjára pedig már a szállítások 80 százalékát szeretné, hogy a Tigerton/Canelandből álljon.


Az AMD pénzügyi trendjei 2005-2007 első negyedévéig, millió dollárban

Az AMD számára a Barcelona-generáció sikeressége vagy sikertelensége nem csak stratégiai, hanem túlélési kérdésnek is tűnik egyben. A vállalat az első negyedévben több mint 600 millió dolláros veszteséget szenvedett el, ami felülmúlt minden elemzői várakozást, és egycsapásra felemésztette az AMD egész története során produkált profitját. Bár elemzések szerint ebben rendkívüli események, például disztribúciós problémák is szerepet játszottak, az Intel egyre erősödő termékmixe, és kíméletlen árcsökkentései várhatóan a napokban zárult második negyedévre is rányomják majd a bélyegüket, és a Barcelona pénzügyi hatása nem várható a negyedik negyedév, de talán inkább 2008 első negyedéve előtt. A legújabb pletykák szerint nagyobb volumenben a Phenom asztali chipek is csak az első negyedévben válnak elérhetővé.

Hogy működését biztonságosan finanszírozni tudja, az ATI felvásárlása révén egyébként is már eladósodott AMD nemrég 1,8 milliárd dolláros kötvénykibocsátáshoz folyamodott. A súlyos veszteségek, a rohamosan fogyó készpénzállomány és nehéz kilátások hatására Hector Ruiz elnök-vezérigazgató pedig egy kevésbé tőkeintenzív működési modellt megcélzó gyökeres stratégiai átalakulást helyezett kilátásba, vagyis a gyártás nagyobb részének kiszervezését. A vállalat egyes asztali termékei jelenleg is a szingapúri Chartered Semiconductornél készülnek, mely többek között az Xbox 360 processzorát, a Xenont is gyártja.

a címlapról