A PC Expo pehelysúlyú csillagai
A legnagyobb nyári számítógépes vásár a PC Expo sokat változott azóta, mióta világ a világ. Úgy tűnik, hogy a személyi számítógépeknek kezd belakonyulni és új csillagok születnek: éljenek a kézigépek!

Az évente megrendezésre kerülő PC Expo-n a látogatóknak nem kellett sokat menniük ahhoz, hogy lássák hogyan változott meg az utóbbi időben a PC-s világ, ugyanis a nagy cégek mind a bejárat előtt tömörültek.
Az a 85 ezer látogató, aki jegyet váltott erre a kiállításra megláthatta, hogy mi a helyzet az elektronika világában. Volt itt minden a kézigépketől és a digitális kameráktól kezdve a web telefonokon keresztül a CD-írókig.
A nagy nevek kivételével nem sok cég standján lehetett találni bézs színű személyi számítógépeket, amik két évvel ezelőtt még elárasztották az ilyen vásárokat.
A PC Expo szervezői úgy vélik, hogy most már nem a PC van a figyelem középpontjában.
A Compaq nem nagyon törte magát, hogy saját standot foglaljon el, inkább szétszórtak a show egész területén különböző kis terminálokat, amiken a termékeiket tudták bemutatni. Körbejárva a vásárt meg lehetett találni a Compaq-nak azt a terminálját, ami a iPaq-et, az új Compaq kézigépet mutatta be.
Végső soron a vásárnak nem volt egy kimondott "sztárja" sem, de azt el lehet mondani, hogy a mobil eszközöknek nagy sikerük volt.
Kihasználva a számítógépes eszközök és a szórakoztatóelektronikai eszközök közötti rés szűkülését, sok cég mutatott be újraírható digitális "videólejátszókat" és hozzájuk tartozó kiegészítőket.
A személyiszámítógép ipar nem fog meghalni, csak ketté fog szakadni: az új eszközök egyszerűen használhatók, mobilak és könnyűek lesznek, míg az összetett feladatok elvégzésére kitaklált eszközök vezeték nélkül fognak csatlakozni egy nagy teljesítményű központi géphez.
Bár nagyon vonzóak a könnyen kezelhető, hordozható, elektronikus levelezésre és egyszerűbb pénzügyi tranzakciókra kitalált kis gépek, de a nagy számítási teljeseítmény még mindig a PC-ket erősíti. Ráaádsul azok az alkalmazások, amiket használunk általában megkövetelik, hogy erős PC-t használjunk, bár igaz, hogy ezek a PC nem éppen mobilak, nem éppen kecsesek...

"A mobil, a vezetéknélküli, a webes és a nagyvállati rendszerek korát éljük."A számítástechnika egyik úttörője az IBM például olyan gépeket hozott az előtérbe, amik inkább úgy néztek ki mint egy televízó nem pedig egy számítógép: hiányzott a számítógép "doboza". Ezekben a gépekben magát a gépet, az "agyat" a laposképernyő hátuljába építették bele. Az IBM a kulisszák mögött mutatta be a Palm-alapú hordozható gépeit illetve mobiltelefonjait.
A Compaq nem nagyon törte magát, hogy saját standot foglaljon el, inkább szétszórtak a show egész területén különböző kis terminálokat, amiken a termékeiket tudták bemutatni. Körbejárva a vásárt meg lehetett találni a Compaq-nak azt a terminálját, ami a iPaq-et, az új Compaq kézigépet mutatta be.
Végső soron a vásárnak nem volt egy kimondott "sztárja" sem, de azt el lehet mondani, hogy a mobil eszközöknek nagy sikerük volt.
Kihasználva a számítógépes eszközök és a szórakoztatóelektronikai eszközök közötti rés szűkülését, sok cég mutatott be újraírható digitális "videólejátszókat" és hozzájuk tartozó kiegészítőket.
"Ezen a kiállításon a szórakoztatóelektronika sokkal nagyobb teret kapott, mint a többi számítógépes kiállításon"nyilatkozta a rendezvény egyik szervezője.
A személyiszámítógép ipar nem fog meghalni, csak ketté fog szakadni: az új eszközök egyszerűen használhatók, mobilak és könnyűek lesznek, míg az összetett feladatok elvégzésére kitaklált eszközök vezeték nélkül fognak csatlakozni egy nagy teljesítményű központi géphez.
"Valószínűleg nem lesz kapható olyan "öszvér" készülék, ami mindenre használható lesz"nyilatkozta Al Kessler a Palm Inc egyik vezetője, miközben éppen az Internetes eszközöket gyártó cégekről beszélt.