Microsoft: nem perelünk!
[InfoWorld/HWSW] A Microsoft nem kíván pert indítani a Linux-disztribútorok vagy -felhasználók ellen -- szögezte le Bill Hilf, a vállalat nyílt forrású projektekért felelős vezetője. A nyílt forrású közösség azóta forrong, amióta Brad Smith, a redmondiak vezető jogász a Fortune magazinnak adott interjújában kijelentette, egyes nyílt forrású szoftverek -- köztük a Linux és az OpenOffice.org -- több száz Microsoft-szabadalmat sértenek.
Bill Hilf az IDG News Service-nek elmondta, a Fortune magazinban megjelent cikk szerzője félreértelmezte a Microsoft stratégiáját, a cégnek sosem állt és most sem áll szándékában pereskedni. "Nem tervezünk pereket indítani. Persze azt senki sem mondhatja, hogy a jövőben biztosan nem tesz meg valamit, de a stratégiánk nem ez" -- jelentette ki Hilf. "A stratégiánk mindig is a licencelésre épült, nem a pereskedésre."
Brad Smith a Fortune magazinban megjelent interjúban elmondta, a Linux kernele 42 Microsoft-szabadalmat sért meg, míg a linuxos grafikus felületek 65-öt, az OpenOffice.org pedig 45-öt, de az e-mailes alkalmazások is összesen 15 esetben használnak microsoftos szellemi tulajdont jogosulatlanul, emellett a cégnek további 68 szabadalmát sértik más nyílt forrású szoftverek -- legalábbis a Microsoft meglátása szerint.
Hilf úgy véli, a Fortune magazinban megjelent cikk egyetlen fontos információja az volt, hogy a Microsoft szerint a nyílt forrású szoftverek pontosan hány szabadalmát sértik. A szakember szerint ezt azért hozták nyilvánosságra, hogy mások is tisztában legyenek azzal, miről is van szó. "Azt szeretnénk ha a cégek licencelnék ezeket és megoldódnának a problémák" -- mondta Hilf. A Microsoft azonban egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy a jogsértőnek kikiáltott szoftverek pontosan melyik szabadalmait sértik. A nyílt forrású közösség pedig éppen ezekre az információkra kíváncsi.