A jövő dotkom-vállalkozóit oktatják Erdőkertesen
Szeptemberben kezdi meg működését Erdőkertesen az ország első webgazdasági középiskolája, amely az internet fejlődésével létrejött új ismereteket -- weborientált vállalkozásmenedzsmentet, webfejlesztést, webüzemeltetést, webtervezést -- oktat tanulóinak hivatalos középiskolai keretek között.
A szeptemberben induló két osztály közül az egyik 4 éves, a másik egy nyelvi előkészítővel kiegészített 5 éves képzést nyújt a tanulók számára. A szakközépiskolába a nyolc osztályt végzett diákok, az érettségire alapozott iskolarendszerű szakképzésre érettségizett, de 21 éves kornál nem idősebbek jelentkezhetnek. Idén 135 tanuló adta be jelentkezését, előre láthatóan 65-68 diák fog tanulni a két osztályban. Az iskola hamarosan meg fogja hirdetni az államilag finanszírozott érettségi utáni szakképzéseket is, amelyek nappali munkarendben, a délutáni időszakban zajlanak majd.
Mivel az új OKJ szerinti informatikai képzések vélhetően csak jövőre indíthatók, így szeptembertől a "Rendszer informatikus" és a "Multimédia-fejlesztő" szakmákban indul az oktatás, februártól pedig keresztfélévben indul a "Webfejlesztő" és a "Webmester" szakképzés. Jelenleg is folyik egy a teljes webgazdasági ismeretkört érintő tananyag fejlesztése. Az iskolának rendelkezésére állnak az Oracle Academy program tananyagai, amelyeket a 3. és 4. évfolyamosok oktatásában fognak felhasználni adatbázisok és adatbázis modellek tervezése témakörben.
Az alapítvány már elkezdte a webgazdasági képzés országos hálózatának szerevezését. Több településen folyik majd webgazdasági szakközépiskolai képzés és szakképzés a partnerintézményekben, jelenleg több intézménnyel is folynak erről tárgyalások. Az együttműködés keretében az alapítvány segítséget nyújt a szakképzést előkészítő szakközépiskolai oktatás kialakításában, beindításában (alapeszme, szakmai orientációs tananyagok, kerettantervek, közreműködés a kollégák és az érdeklődő szülők/diákok tájékoztatásában, marketingtámogatás, szervezési segítség, tanácsadás, stb.), illetve képzések és tanfolyamok közösen szervezésében.