Az ICANN nemet mondott a pornós domainre
[Associated Press/HWSW] Több mint másfél éve kezdődött a felnőtt tartalmak számára kialakított .xxx domain kálváriája, mikor az internet legfelsőbb szintű tartományait felügyelő Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) amerikai kormányzati nyomásra elhalasztotta a bevezetéséről szóló szavazást. A kérdés most rendeződött: az ICANN igazgatótanácsa a portugáliai Lisszabonban 9-5 arányban végleg elvetette az .xxx legfelsőbb szintű domain (TLD) bevezetését, melyet kifejezetten pornográf tartalmaknak szánt az ötletgazda ICM Registry.
A regisztrátor hét éve vetette fel először az .xxx TLD létrehozásának kérdését az ICANN előtt, ami hosszas véleményezést követően eredetileg 2005 nyarán lépett volna életbe. Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium azonban levélben "kérte" az ICANN igazgatótanácsát arra, hogy halasszák el az .xxx bevezetését, mivel számtalan tiltakozó levelet kaptak a pornós domain kapcsán, amelyek jellemzően a konzervatív érveket (gyermekek és családok védelme) sorakoztatták fel. Még egyházi oldalról is érkezett tiltakozás, miszerint az .xxx legitimálná az erkölcstelen pornót. A minisztérium akkor még vétójoggal bírt az ICANN működésében.
Az amerikai nyomás mellett más országok, továbbá a pornóipar egyes szereplői is ellenezték az .xxx bevezetését, igaz sokkal inkább pragmatikus megfontolások miatt. A kanadaiak például arra figyelmeztettek, hogy ezzel az ICANN a tartalomszabályozás területére tévedhet, ahol el kellene dönteni, mi pornó és mi nem az. Az Associated Press szerint a 9 nemmel szavazó tanácstag közül gyakorlatilag mindenki e szempont miatt ellenezte a TLD-t.
A pornóoldalak üzemeltetői szerint az .xxx domain bár önkéntes, hosszú távon kötelezővé is válhat, diszkriminálva ezzel a felnőtt tartalmakat, megkönnyítve azok szűrését, ami üzleti szempontból kétségtelenül kedvezőtlen kilátás. Az online pornó értéke becslések szerint meghaladja a 10 milliárd dollárt, és a netezők harmada havonta legalább egyszer látogat ilyen oldalakat.
Akárhogy is alakul az .xxx sorsa a jövőben, annyit mindenképpen elért, hogy hozzájárult az ICANN működésének függetlenedéséhez. A számos nemzetközi kritikát követően az Egyesült Államok olyan új működési megállapodást kötött a szervezettel, amelynek értelmében egy hároméves átmeneti időszakot követően teljesen megszünteti ellenőrzését felette. Az Európai Bizottság üdvözölte a fejleményeket, és figyelemmel kíséri a folyamatot.