Az AMD és a memóriagyártók éve volt 2006 a chipek piacán -- szenvedett az Intel
[iSuppli/HWSW] A tavalyi év legnagyobb vesztesének az Intel bizonyult a világ legnagyobb félvezető-szállítói között, míg az ATI felvásárlása révén az AMD közel megduplázta chipekből származó forgalmát -- derül ki az iSuppli jelentéséből. Összességében elmondható, hogy erős évet zárt az élmezőny, különösen a memóriaszállítók remekeltek, és a a félvezetők forgalma tovább koncentrálódott a nagyok kezében.
Pocsék évet zárt az Intel, rekordot döntött az AMD
Az iSuppli 2006-os adatai alapján az Intel félvezetők eladásából származó forgalma 11,1 százalékkal 31,5 milliárd dollárra csökkent, ami 12,1 százalékos részesedést jelent a tavaly 9,3 százalékos bővülést követően 260 milliárd dolláros piacon. A világ legnagyobb félvezetőgyártója történetének egyik, ha nem a legrosszabb évét zárta ebből a szempontból, részesedése a '90-es évek óta nem volt ilyen alacsony, forgalmának nagysága pedig a 2004-es szintet idézi. A piackutató cég szerint az Intel szereplését a PC-processzorok és a flashmemóriák halovány teljesítménye határozta meg, melyek a vállalat forgalmának 83 százalékát tették ki.
Az Intel tökéletes ellentéte az AMD, mely történelmi rekordot állított fel miután nem csak processzor-üzletága mutatott fel drasztikus, 35 százalékot meghaladó növekedést, hanem a grafikus lapkáiról és chipkészleteiről ismert kanadai ATI Technologiest is felvásárolta az év során. Ezekből kifolyólag a vállalat félvezető forgalma 91,6 százalékkal ugrott meg, elérve a 7,5 milliárd dollárt, aminek köszönhetően 1,6 százalékról 2,9 százalékra növelte részesedését, és a 15-ről a 8. helyre avanzsált.
Ezen a ponton érdemes leszögezni, hogy az iSuppli jelen jelentése nem a chipgyártásból származó bevétel alapján rangsorolja a vállalatokat, hiszen ez esetben az ATI egy centtel sem járulhatott volna hozzá az AMD számaihoz, ahogyan a Qualcomm, a Broadcom vagy az NVIDIA sem szerepelhetne a listán: ezek az ún. fabless vállalatok ugyanis nem rendelkeznek saját üzemmel, chipjeiket szerződéses félvezetőgyártókkal, ún. foundry vállalatokkal állíttatják elő. Ugyanezen ok miatt ezek a foundryk sem találhatóak meg a listán, pedig forgalma alapján az tajvani TSMC és UMC is felkerülne.
Jól ment a memóriagyártóknak
A Samsung Electronics, a világ legnagyobb memóriagyártójaként továbbra is magabiztosan őrzi második helyét. A dél-koreai vállalat 12 százalékkal 19,8 milliárd dollárra növelte forgalmát, 7,6 százalékos részesedést érve el. Jelentős szünetet követően harmadik az amerikai Texas Instruments, mely a világ legnagyobb beszállítója többek között a mobiltelefonok elektronikájának, chipforgalmát 17,3 százalékkal 12,6 milliárdra növelte, 4,8 százalékát uralva a piacnak. A negyedik a japán Toshiba, 3,9 százalékkal, majd az ötödik helyen Európa legnagyobbja, a francia-olasz STMicroelectronics következik, 3,8 százalékkal, mely beágyazott processzorokat és vezérlőket gyárt.
A félvezető-szállítók között kifejezetten jól szerepeltek a memóriagyártók, melyek mind a piaci átlagot felülmúló ütemben növelték forgalmukat, köszönhetően a DRAM és flash iránt tavaly tapasztalt erős keresletnek. Több cég is brillírozott: dollárban kifejezve a legnagyobb mértékű organikus növekedést (kizárva az AMD-ATI fúzióból származó ugrást) a dél-koreai Hynix produkálta, amely egy év alatt 2,3 milliárd dollárral növelte forgalmát. A legmagasabb ütemű fejlődést azonban a japán Elpida mutatta fel, forgalma több mint 98 százalékkal futott fel. A német Infineontól tavaly leválasztott Qimonda 54,9 százalékot ugrott, és ez magyarázza az Infineon látszólagos visszaesését is.
2006 top félvezetőszállítói, milliárd dollár; Forrás: iSuppli, 2006
# 2005 | # 2006 | Vállalat | Bevétel '05 | Bevétel '06 | Változás | Részesedés | Kumulatív % | |
1 | 1 | Intel | 35 466 | 31 542 | -11,10% | 12,10% | 12,10% | |
2 | 2 | Samsung | 17 710 | 19 842 | 12,00% | 7,60% | 19,70% | |
3 | 3 | Texas Instruments | 10 745 | 12 600 | 17,30% | 4,80% | 24,60% | |
4 | 4 | Toshiba | 9 077 | 10 141 | 11,70% | 3,90% | 28,50% | |
5 | 5 | STMicroelectronics | 8 881 | 9 854 | 11,00% | 3,80% | 32,30% | |
7 | 6 | Renesas | 8 107 | 7 900 | -2,60% | 3,00% | 35,30% | |
11 | 7 | Hynix | 5 560 | 7 865 | 41,50% | 3,00% | 38,30% | |
15 | 8 | AMD | 3 917 | 7 506 | 91,60% | 2,90% | 41,20% | |
10 | 9 | Freescale | 5 598 | 5 988 | 7,00% | 2,30% | 43,50% | |
9 | 10 | NXP | 5 646 | 5 874 | 4,00% | 2,30% | 45,80% | |
8 | 11 | NEC | 5 708 | 5 679 | -0,50% | 2,20% | 48,00% | |
NA | 12 | Qimonda | 0 | 5 413 | 0,00% | 2,10% | 50,00% | |
12 | 13 | Micron | 4 775 | 5 210 | 9,10% | 2,00% | 52,00% | |
6 | 14 | Infineon | 8 297 | 5 119 | -38,30% | 2,00% | 54,00% | |
13 | 15 | Sony | 4 574 | 4 852 | 6,10% | 1,90% | 55,90% | |
16 | 16 | Qualcomm | 3 457 | 4 529 | 31,00% | 1,70% | 57,60% | |
14 | 17 | Matsushita | 4 131 | 4 022 | -2,60% | 1,50% | 59,20% | |
20 | 18 | Broadcom | 2 671 | 3 668 | 37,30% | 1,40% | 60,60% | |
28 | 19 | Elpida | 1 776 | 3 527 | 98,60% | 1,40% | 61,90% | |
17 | 20 | Sharp | 3 266 | 3 341 | 2,30% | 1,30% | 63,20% | |
19 | 21 | IBM Micro | 2 792 | 3 172 | 13,60% | 1,20% | 64,40% | |
18 | 22 | Rohm | 2 909 | 2 882 | -0,90% | 1,10% | 65,50% | |
22 | 23 | Analog Devices | 2 428 | 2 603 | 7,20% | 1,00% | 66,50% | |
24 | 24 | Spansion | 2 054 | 2 579 | 25,60% | 1,00% | 67,50% | |
23 | 25 | NVIDIA | 2 069 | 2 574 | 24,40% | 1,00% | 68,50% | |
Egyéb: | 76 362 | 81 912 | 7,30% | 31,50% | 100,00% | |||
Egész piac: | 237 976 | 260 194 | 9,30% | 100,00% |