:

Szerző: Bodnár Ádám

2007. március 12. 12:23

Drága és forgalmi korlátos lesz a T-Com telefonelőfizetés nélküli ADSL-je?

Március elején jelentette be a Magyar Telekom, hogy szolgáltatási területén elérhetővé teszi partnerei számára a telefonszolgáltatás nélkül igénybe vehető ADSL-t. Akkor még szinte semmit sem lehetett tudni a pontos feltételekről, mostanra némileg tisztult a kép, amely alapján úgy tűnik, a csupasz ADSL nem más, mint egy PR-fogás, a feltételek alapján aligha lesz tolongás érte.

[HWSW] Március elején jelentette be a Magyar Telekom, hogy szolgáltatási területén elérhetővé teszi partnerei számára a telefonszolgáltatás nélkül igénybe vehető ADSL-t. Akkor még szinte semmit sem lehetett tudni a pontos feltételekről, mostanra némileg tisztult a kép, amely alapján úgy tűnik, a "csupasz" ADSL nem más, mint egy PR-fogás, a feltételek alapján aligha lesz tolongás érte.

Majdnem ugyanannyiba kerül mint a telefon és az ADSL

Lapunk értesülései szerint a telefonelőfizetés nélküli ADSL havidíja jóval magasabb lesz a "hagyományos" ADSL-énél, legfeljebb párszáz forinttal lesz olcsóbb mint az azonos sebességű ADSL és a legolcsóbb T-Com vezetékes telefonelőfizetés együtt. A telefonelőfizetés nélküli ADSL-csomagok átlagosan bruttó 2400 forinttal lesznek drágábbak -- tudta meg lapunk. A Magyar Telekom ezt az információt nem erősítette meg (bár nem is cáfolta), a legnagyobb hazai távközlési szolgáltató szerint a díjcsomagokkal, kedvezményekkel kapcsolatban egyelőre nem adtak ki hivatalos információt.

"Az ADSL és a telefonszolgáltatás ugyanazt a rézdrótot használja. A rézdrót fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos költségek egy része -- melyek jelenleg a telefonvonal díján keresztül térülnek -- az ADSL nyújtása miatt akkor is felmerül, ha az ügyfél a telefonszolgáltatásra nem tart igényt" -- tudta meg a HWSW a Telekomtól. "Ezek a költségek a telefonszolgáltatás nélküli ADSL árában is meg kell, hogy jelenjenek. Ugyanakkor a tényleges végfelhasználói árat az internetszolgáltatók állapítják meg." A telefonelőfizetés nélküli ADSL-csomagok április 1-től lesznek rendelhetők az internetszolgáltatóknál.

Csak forgalmi korlátos csomagok lesznek?

Úgy tudjuk, a telefonelőfizetés nélküli ADSL-csomagokra a T-Com nem biztosít akciókat a szolgáltatóknak, vagyis az értékesítés listaáron történik majd és valószínűleg belépési díjat is kell fizetni. Hátulütője még a telefonelőfizetés nélküli ADSL-nek, hogy maguk a csomagok is forgalomfüggőek. Persze az internetszolgáltatók "saját szakállukra" kínálhatnak korlátlan adatforgalmú díjcsomagokat, de ez valószínűleg nem lesz jellemző, ugyanakkor minden bizonnyal egyre többször hallhatunk majd olyan történeteket, amikor a szolgáltatók felbontották a túl sokat internetezők szerződését.

A jövőben az ADSL megrendelését egyszerűen címünk megadásával kezdeményezhetjük az internetszolgáltató felé, majd amennyiben műszakilag megoldható, a T-Com akár új vonalat is beköt a lakásunkba az ADSL eléréséhez. Ha azonban valakinek már van telefonja és szeretné lemondani, mert csak az ADSL-re van szüksége, élő hűségszerződés esetén az előfizetői szerződésben szereplő kötbért is ki kell fizetnie a csupasz ADSL-re történő átállásnál -- értesült a HWSW. Lapunk érdeklődésére a Magyar Telekom sajtóosztálya megerősítette az értesülést. A szolgáltató indoklása szerint a hűségidőért cserébe kedvezményes díjakat, sokszor készüléket is kap az ügyfél, ezek fedezését szolgálja a kötbér.

Véleménye van?

a címlapról