Boltokban a magyar Windows Vista
Mától kapható a Windows Vista és az Office 2007 lokalizált változatai a hazai üzletekben, a termékeket országjáró roadshow keretében népszerűsíti a Microsoft. Az első PC-gyártó, amely előre telepített magyar Vistával forgalmazza gépeit, a székesfehérvári Albacomp, amelynek legtöbb noteszgépe és asztali konfigurációja máris megrendelhető az új operációs rendszerrel.
Az OEM változatok sokkal olcsóbbak
A premier kapcsán nyilvánossá váltak az egyes szoftverváltozatok árai is. A legolcsóbb Windows Vista a Home Basic, amely OEM kivitelben bruttó 25 ezer forintért kapható, ez gyakorlatilag megfelel a Windows XP Home Edition árának. Az Aero Glass 3D kezelőfelületet és Media Centert is tartalmazó Home Premium ára 32 ezer forint, a mindent tudó Ultimate változatért pedig 55 ezer forintot kell fizetni. A kis- és középvállalatoknak szánt Business csomag ára OEM kivitelben bruttó 40 ezer forint.
Magyarországon a 2006-ban eladott Windowsok 98 százaléka OEM kivitelű volt és minden bizonnyal továbbra is ezek maradnak az eladási listák élvonalában, tekintettel arra, hogy a dobozos kivitelek sokkal drágábbak: a Home Basic 80 ezer, a Home Premium 92 ezer, az Ultimate 155 ezer, a Business verzió pedig 110 ezer forint körüli összegért lesz hozzáférhető az üzletekben. Nem kapható boltokban a nagyvállalatoknak szánt, kizárólag mennyiségi licenc keretén belül vásárolható Vista Enterprise, valamint a fejlődő országokban elérhető, korlátozott képességű Starter Edition.
Vista-változat | Home Basic | Home Premium | Business | Enterprise | Ultimate |
Windows Defender, Firewall | + | + | + | + | + |
Internet Explorer 7 | + | + | + | + | + |
Instant Search | + | + | + | + | + |
Aero Glass 3D interfész | - | + | + | + | + |
Mobility Center, Tablet PC funkciók | - | + | + | + | + |
Windows Meeting Space | - | + | + | + | + |
Media Center | - | + | - | - | + |
Backup-szolgáltatások | - | - | + | + | + |
Remote Desktop és vállalati hálózati szolgáltatások | - | - | + | + | + |
BitLocker | - | - | - | + | + |
UNIX-alkalmazások futtatása | - | - | - | + | + |
Virtual PC Express | - | - | - | + | + |
A Microsoft Office 2007-ből a legolcsóbb kivitel az otthoni és iskolai felhasználásra szánt verzió, amely OEM kivitelben 35 ezer, dobozos formában 40 ezer forintba kerül. A Small Business OEM 65 ezer, a Professional OEM 80 ezer forintba kerül, a dobozos Standard változatért 130 ezer forintot kell fizetni.
Magyar műsorújság a Windowsban
Jó hír a magyar vásárlóknak, hogy a Vista hazai premierjével egyidőben elindult a Media Centerbe épített elektronikus műsorújság (Electronic Program Guide, EPG), amelynek segítségével a felhasználók nem csak egyszerűen kikereshetik az őket érdeklő adásokat hanem egy mozdulattal beprogramozhatják azok merevlemezre rögzítését is -- természetesen ehhez TV-vevő kártya szükséges. A Vistába beépülő modul magyar fejlesztésű, a Home Theater PC-jéről ismert egri Ansys munkája.
A hazai fejlesztés miatt az EPG teljesen a hazai viszonyokra szabott, az itthon elérhető csatornák műsorát tartalmazza, amelyek automatikusan töltődnek le a felhasználó számítógépére, neki csak a lakóhelyét és a kábelszolgáltatóját kell megadnia. Lázár Csaba, az Ansys ügyvezetője elmondta, a jövőben az EPG további fejlesztések várhatók, például képes lesz filmsorozatok felvételét is egyetlen kattintással beprogramozni, vagyis nem kell az epizódok rögzítését külön-külön beállítani. Az EPG szolgáltatás havi 700 forintért érhető el, amelyet bankkártyával vagy PayPallal lehet kiegyenlíteni.