:

Szerző: Bizó Dániel

2007. január 2. 14:10

IBM = csúcstechnológia?

[eWEEK/HWSW] Némileg meglepő módon egy régi-új résztvevője is lesz az idei Consumer Electronics Show-nak (CES), mégpedig az IBM. A mainframe számítógépeivel azonosított Kék Óriás egy évtized óta nem képviseltette magát a rendezvényen, a cég újbóli megjelenése a kommunikációs stratégia megváltozását sejteti.

[eWEEK/HWSW] Némileg meglepő módon egy régi-új résztvevője is lesz az idei Consumer Electronics Show-nak (CES), mégpedig az IBM. A mainframe számítógépeivel azonosított Kék Óriás egy évtized óta nem képviseltette magát a rendezvényen, a cég újbóli megjelenése a kommunikációs stratégia megváltozását sejteti.

Miközben a számítástechnikai ipar színe-java is felvonul évről évre, addig az IBM 1997 óta mellőzi az évente Las Vegasban megrendezésre kerülő CES-en való részvételt. A vállalat döntése mögött kézenfekvő módon az húzódhatott meg, hogy az üzleti és kormányzati szegmenseket középpontba helyező stratégia végrehajtásával a fogyasztói piac jelentősége folyamatosan csökkent. Az új évezredben az IBM végleg el is hagyta a fogyasztói piacot, miután folyamatosan veszteségeket termelő PC-üzletágát eladta a kínai Lenovónak. Ezzel gyakorlatilag kiskereskedelmi üzletben IBM márkájú új terméket nem lehet ma már találni.

Az IBM ismételt felbukkanását nem egy új stratégia, a fogyasztói piacra való visszatéréssel új termékek bemutatása magyarázza, a vállalat nem készül különösebb bejelentéssel a január 8-11 között megrendezésre kerülő eseményen. A CES-en való részvétellel az IBM arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy számos ismert és izgalmas fogyasztói termék mögött a vállalat technológiája húzódik meg. A HWSW rendszeres olvasói számára nem újdonság például az, hogy mindhárom új játékkonzol, a Microsoft Xbox 360, a Sony PlayStation 3 és a Nintendo Wii is az IBM vezetésével kifejlesztett speciális processzorokat alkalmaz, ahogyan az sem, hogy az AMD processzorait az IBM-mel közös kutatásokra alapuló gyártástechnológiával készíti.

Miközben legnagyobb bevételi forrását üzleti és informatikai szolgáltatások képezik, az IBM ismét erősíteni akarja technológiai arculatát, hogy a csúcstechnika és az IBM szorosan összekapcsolódó fogalmakat képezzenek az emberek fejében -- ami pedig a halo-hatásként aposztrofált jelenség révén kétségtelenül "áthallatszana" a vállalati piacra is, hiszen médiakommunikációs szempontból az egyáltalán nem izolált.

A Samuel J. Palmisano, jelenlegi elnök-vezérigazgató égisze alatt megújult IBM továbbra is a világ egyik kutatás-fejlesztési vezetője, a vállalat több mint 40 ezer aktív szabadalommal rendelkezik és évről évre a legtöbb szabadalmat bejegyző cég: tavaly közel 3 ezer szabadalmat ítéltek oda az IBM-nek. A kutatás-fejlesztési képességeit a cég amit az iparággal való kollaboráció révén kamatoztat, de ez fordítva is igaz: ezek az együttműködések segítik teríteni például azon mikroelektronikai és chiptervezési beruházásainak költségeit, melyek mainframe és Power-alapú szervereinek hosszútávú versenyképességét biztosítják, vagy az adattárolási technológiák területéről, ahol a Nagy Kék kutatói két hete jelentettek be egy áttörést.

a címlapról