Kipróbáltuk: bevetésen a HSDPA
A HWSW szerkesztőségének már jó ideje lehetősége nyílt tesztelni, sőt mára munkaszerűen használni a T-Mobile HSDPA-szolgáltatását, mely reményeink szerint a nagy sebességű internetkapcsolatok egy új, versenyképes generációját jelenti majd a következő évek során. Jelen cikkünk az adatkártyával szerzett tapasztalatokat foglalja össze, a Samsung SGH-Z560 HSDPA-képes mobiltelefont bemutató írásunk itt olvasható .
[HWSW] A HWSW szerkesztőségének már jó ideje lehetősége nyílt tesztelni, sőt mára munkaszerűen használni a T-Mobile HSDPA-szolgáltatását, mely reményeink szerint a nagy sebességű internetkapcsolatok egy új, versenyképes generációját jelenti majd a következő évek során. Jelen cikkünk az adatkártyával szerzett tapasztalatokat foglalja össze, a Samsung SGH-Z560 HSDPA-képes mobiltelefont bemutató írásunk itt olvasható.
Felvezető körök
A HWSW hasábjain időről időre beszámolunk hazánk internet-ellátottságáról, és szó esik a szélessávon netezők arányáról is, ami az információ-alapú társadalom fejlettségének egyik indikátora. A legtöbb ember, ha meghallja a szélessáv vagy a broadband szót, bizonyára az ADSL-re vagy a kábeles kapcsolatra gondol, de ha megkérnénk, hogy soroljon további hasonló technológiákat, a (földfelszíni) mikrohullámú, valamint a műholdas megoldások jutnának még eszébe valószínűleg.
Van egy új lehetőség is azonban, mely remélhetőleg rászolgál majd arra, hogy beférkőzzön akár a nem az ICT-szakmákban dolgozó emberek tudatába is, ez pedig nem más, mint a mobil szélessáv. Most nem a Pannon által bevezetett marketingfogásra utalunk, mely kritikán aluli módon a GSM-alapú EDGE-átvitelt is beleveszi ebbe a fogalomba, hanem kifejezetten a harmadik generációs (3G vagy UMTS) mobilhálózat nyújtotta képességekre.
Az elnyert koncessziók értelmében mára mindhárom hazai mobilszolgáltató rendelkezik 3G szolgáltatással, ezek azonban jelentősen különböznek mind lefedettségben, mind a szolgáltatás sebességében. A T-Mobile mindig is élen járt az új hálózati technológiák bevezetésében, és nincs ez másként a 3G-vel sem, mely több mint egy éve érhető el itthon. Magyarország legnagyobb mobilszolgáltatója milliárdokat öl a 3G-s hálózat kiépítésébe és fejlesztéseibe, aminek eredményeként valójában egyből egy ún. 3.5G-s technológiát vezet be, melyet HSDPA (High-Speed Download Packet Access) néven ismerünk. A szolgáltató mindenkori 3G-lefedettsége (mely tehát valójában 3.5G) megtekinthető a cég honlapján, jelen cikk írásának idején a HSDPA 23 településen érhető az ország lakosságának 28 százalékát érve el.
A Pannon szintén számottevő 3G-hálózatot épített ki, ez azonban nem HSDPA-képes egyelőre, vagy legalábbis a Pannon nem nyújt ilyen kereskedelmi szolgáltatást, míg a Vodafone mondhatni a sor végén kullog Budapest-only 3G-hálózatával. Igaz, a beruházási költségek és a kezdetben szükségszerűen alacsony kereslet miatt, üzleti szempontból akár helyes stratégia is lehet a Vodafone-é: megvárni, míg a rivális kiépíti a piacot, tapasztalatokat termel ki, a technológia kiforr, és az infrastruktúra kiépítésének költségei is csökkennek, valamint a megtérülés is jobban kalkulálható.
| 3G és HSDPA |
| Felhasználói oldalról a hazai UMTS-alapú 3G-ről annyit érdemes tudni, hogy alapesetben egy lassú ADSL-kapcsolatra emlékeztet, vagyis aszimmetrikus, lefelé legfeljebb 384 kilobites, felfelé 64 kilobites másodpercenkénti sebességet képes elméletben biztosítani. Az ADSL-hez képest azonban sokkal kevésbé robusztus természetesen, az átvitel függ a jel minőségétől, erősségétől, a késleltetés pedig még ideális esetben is többszöröse az ADSL-ének, amit például a böngészőben egy kattintást követő pillanatnyi hatásszünetként tapasztalunk. Ennek a 3G technológiának azonban szintén megvan az a kellemes tulajdonsága, hogy költséghatékony módon lehetséges az átviteli sebességet felpumpálni, hasonlóan a GSM-alapú GPRS/EDGE megoldásokhoz. Ez a fejlesztés eredményezi a HSDPA-képes hálózatot, mely szintén több lépcsőben gyorsítható. A T-Mobile kezdetben 1,8 megabites névleges sebességű hálózatot épített ki, melyet az elmúlt napokban 3,6 megabitesre frissített, jövőre pedig a 7,2 megabit is valósággá válhat bármiféle további infrastrukturális beruházás nélkül, ugyanis az átvitelt a kliens eszközök képességei korlátozzák. |
HSDPA éles bevetésen: a felszerelés
Jelen sorok írója egy rövidebb tesztelési fázist követően hetek óta aktív HSDPA-felhasználó egy PCMCIA kivitelű kártyatelefon révén. A szolgáltatás mellett érdemes szót ejteni a "web'n'walk Netkártya Compact" kártyáról is, mely végre valóban kompaktnak és esztétikailag semlegesnek nevezhető, szemben a korábbi generációs, jelenleg máshol alkalmazott ormótlan és ronda kártyákkal. Az eszköz egy Qualcomm-chipes Option GlobeTrotter GT Max, mely egy finom nyomás hatására előugró, konszolidált antennával rendelkezik a jobb vétel érdekében. A mi kártyánk még 1,8 megabites, a T-Mobile csak az elmúlt napokban dobta piacra az új, 3,6 megabitre is képes Option GlobeTrotter GT-max 3.6 kártyát.
Az általunk próbált kártya a hozzá kapott GlobeTrotter Mobility Manager telepítését követően működőképes Windows XP alatt (más operációs rendszer alatt nem próbálkoztunk beüzemelni). A mellékelt szoftver sajnos a kártya leggyengébb pontja. Bár az Option GlobeTrotter GT Max nem tartalmaz Wi-Fi vezérlőt, a más kártyákat is kezelő univerzális Manager erre is nyújt szolgáltatást, ami a windowsos Wi-Fi menedzser kiütését és összezavarását eredményezi. Ráadásul a program leállítását követően is anomáliákat tapasztalni a Wi-Fi kezelésében, ugyanis a Windows néha "elfelejti" a letárolt hozzáférési pontok listáját, illetve minden szisztémát nélkülözve "eldobálja" a kapcsolatot.
A szoftver ráadásul zabálja az erőforrásokat, futáskor mintegy 20 megabájt memóriát igényel, valamint a kártya- és hálózati regisztrációra a processzor pulzusszáma is megemelkedik. Megbízhatatlanul működik még az adatforgalom naplózása is, a rossz jelminőséget pedig egyáltalán nem tolerálja a GlobeTrotter, egyszerűen belemerevedik a jel elvesztésébe és csak nehezen tér magához. Nem hiba, de érdemes tudni azt is, hogy a kártya működése 1-4 wattal megnöveli a notebook fogyasztását, ami egy valóban hordozható, takarékos gép esetében látványosan csökkenti az akkumulátoros üzemidőt.
Akcióban
Ezeken túltéve magunkat, ha sikerült felcsatlakozni a hálózatra, nem tudnánk megmondani, hogy nem valamilyen vezetékes internetkapcsolatot használunk: a weblapok megjelenítése valóban gyors, a letöltések úgyszintén, akár a YouTube-ot is böngészhetjük gazdagon. Mindehhez persze megfelelő jelminőség szükséges, de akkor a nagy sebességű mozgás sem akadály: az M7-es Budapestről kifelé vezető szakaszán, 140-es tempónál is 1 megabit feletti letöltési sebességet mértünk.
Képtelenség ugyan a lefedettség minőségéről általánosságban nyilatkozni, de a 2,1 gigahertzes frekvenciatartomány ellenére kültéren és beltéren is egyaránt jó térerőt tapasztaltunk az általunk vizsgált helyeken (minél magasabb a frekvencia, annál hosszabb utat jár be a hullám a falban, így a csillapodása is nagyobb, rontva a jel erősségét). A nominálisan 1,8 Mbps-os hálózat a gyakorlatban 1,4-1,6 megabites letöltési sebességet jelent legfeljebb, de "rosszabb helyeken" ez természetszerűleg visszeasik akár töredékére is, mi jellemzően 1 megabites átvitelt tapasztaltunk. A feltöltés 200-300 kilobittel halad többnyire, a pingek pedig 70-90 milliszekundum közé esnek ideális esetben.
A jóvágású számok valóban jól használható kapcsolatot takarnak, melyre akár a komolyabb adatforgalmat generáló munkavégzés is alapozható -- bár kétségtelenül nem egy szerver üzemeltetésére vagy egy atomóra jelének továbbítására gondoltunk. A kapcsolat viszonylag gyorsan felépül, és az esetek túlnyomó többségében stabil, ergo minden úgy működik, ahogyan az egy internetkapcsolat esetében elvárható: gyorsan, észrevétlenül.
Gondok, konklúzió
Mielőtt azonban lelkesen rohannánk egy üzletbe, hogy életfogytig tartó hűség terhe mellett kártyát és HSDPA-előfizetést vásároljunk, szót kell ejteni a szolgáltatás nem éppen elhanyagolható korlátairól. A nagy sebesség szűkös adatforgalommal párosul. A szolgáltatónál elérhető két csomag 300 vagy 1000 megabájt (le- és feltöltés) adatforgalmat biztosít a havidíjban. Mindezért 5800 és 9600 forintot kell havonta kicsengetni, túllépés esetén pedig további díjat kell fizetni. Érdemes tudni, hogy a kisebb csomag esetében ez nem a nagyobb csomagba való átlépést eredményezi, hanem megabájtonként nagyjából 100 (száz) forintot kell büntetésül fizetnünk. A nagyobb csomagnál már barátságosabb a tarifa, 10 forint egy megabájt ára, ha túlléptük a havi keretet.
A másik korlát térbeli, vagyis a lefedettséggel kapcsolatos. Egyelőre Budapesten kívül csak néhány nagyobb vagy turisztikailag jelentősebb településen (Hévíz, Siófok) érhető el a 3G/HSDPA hálózat, még az ezeket összekötő útvonalakon sem. Ez teljesen érthető, a kiépítéshez nem kevés idő, és pénz, és még több pénz szükséges, a befektetők pedig megtérülést akarnak látni a pénzük után, nem pedig szociálisan jóléti juttatásokat. Ezzel a szolgáltatás egyik alapvető értéke csorbul, a mobilitás kiaknázása. Ez a cikk egy vánszorgó vonaton készült, és megírása idejének túlnyomó többsége alatt nem volt hozzáférhető a 3G-s hálózat.
Sőt leginkább semmilyen sem, ugyanis számos alkalommal hosszú percekig még GSM-térerő sem volt, ami már kifejezetten bosszantó az ország egyik legforgalmasabb vasútvonalán. Ha van is elérhető GSM-lefedettség, a GPRS/EDGE nyújtotta sebesség töredékére veti vissza a produktivitást, csak kifogástalan adás-vételi körülmények esetén nem kínszenvedés a használata a mai weblapok letöltése, csatolmányok elküldése során -- persze még mindig jobb mint a semmi.
Aki 3G-vel lefedett településen belül mozog, és nincs szüksége havi több gigabájt forgalmazására, ugyanakkor hasznos lenne, hogy bármikor és bárhol netre tudjon csatlakozni, annak nyugodtan javasolható a HSDPA-szolgáltatás. Ha viszont országos szinten mozgunk, és éppen az utazással töltött időt szeretnénk hasznosítani, esetleg bárhol elérhető netre lenne szükségünk, úgy azt kell mondanunk, erre egyelőre alkalmatlan bármelyik szolgáltató hálózata.
Remélhetőleg (nem túl sok) idővel a 3G-lefedettség eléri azt a szintet, hogy valóban kalkulálni lehet vele, mint mobil internetezési lehetőséggel. Ma, több mint egy évvel a premiert követően ez azonban még korai. Hosszabb távú fantazmagóriáként mi azonban bízunk benne, hogy megnövelt adatforgalommal a HSDPA akár a vezetékes szolgáltatosoknak is versenyképes ellenfelévé válhat.
Véleménye van?