Szükség van-e üzemanyagcellás notebookokra?
[DigiTimes/HWSW] A HWSW hasábjain is számos alkalommal szó esett már az üzemanyagcellákról, mint a jelenleg a notebookokban használt lítium-ion akkumulátorokat kiegészítő vagy akár leváltó technológiáról. Ahogyan az ebben az iparban nem szokatlan, az újfajta erőforrások várható kereskedelmi bevezetése az utóbbi évek során egyre későbbre tolódott, egyes előrejelzések szerint már ma használatban kellene lenniük, de egyelőre még nyomuk sincs és talán nem is lesz.
Üzemanyagcellás notebookok már 2008-ban?
A homályos utalásokat követően azonban egyre élesebben kezd körvonalazódni az üzemanyagcellák jövője. A tűz közelében lévő tajvani Antig Technology azon vállalatok egyike, mely gőzerővel dolgozik azon, hogy a technológia életképes termék formájában napvilágot lásson, és elterjedjen. A vállalat által a napokban prezentált ütemterv szerint jövő év elején kezdik meg az első, notebookokba szánt metanol-alapú üzemanyagcella-prototípusok gyártását. Az év hátralévő részében a belső tesztelés és a további finomítások folynak, hogy év végére a működő mintapéldányokat ki tudják küldeni ügyfeleikhez.
Az Antig termékmenedzsere, Shen Ken a vállalata által Tajpejben megszervezett fórumon beszélt elképzeléseikről. Shen szerint a fajlagos előállítási költséget 250-260 dollár (~50 ezer forint) köré várják, ha a volumen eléri a havi 10 ezres nagyságrendet. A további fejlesztések és a volumen felfutásának köszönhetően ez az összeg 2009 végére 60 dollárra csökkenhet, ha a gyártott mennyiség eléri a havi egymilliót, ami nyilvánvalóan feltételezné, hogy a notebookok jelentős része alkalmazná a technológiát.
Üzemanyagcellás NEC notebook-prototípus
Az Intel figyelmeztet
Az Intel egyik képviselője szerint ez a termékterv túlságosan agresszív. Kamal Shah, az Intel mobil platformokon dolgozó egyik menedzsere a rendezvényen elmondta, hogy az Intel 2010-11 környékére várja a notebookokba szerelhető, metanol-alapú üzemanyagcellák (DMFC) elterjedésének kezdetét. Shah szerint ekkorra tűnik reálisnak, hogy a DMFC-fejlesztők megoldják azokat a kihívásokat, melyek előttük állnak.
A DMFC-modulok egyelőre nem csak drágák, hanem nehezek, nagyok és kevés energiát képesek csak leadni. Shen elmondta, hogy a jelenlegi technológiával egy szabványos vékony optikai meghajtó méretű DMFC modul 600 grammot nyom, és 12 wattot képes leadni, ami azt jelenti, hogy a lítium-ion telepek mellett alkalmazható csak. Az Antig 2009 második felében 25 wattos, 450 grammos modulokat kíván szállítani -- ettől a típustól várják a havi 1 milliós volument elérni.
Mozgó célpont
Az üzemanyagcellák kereskedelmi alkalmazását az is késlelteti, hogy a tetemes pénzt termelő akkumulátoripar inkrementális fejlesztések révén évente 5-10 százalékkal képes feljebb és feljebb tornázni a jelenlegi Lítiumion technológia térfogatbeli és tömegbeli energiasűrűségét, miközben a notebookok iránti kereslet következtében az egyre magasabb volumen révén a fajlagos költségek is rohamosan csökkennek.
A DMFC fejlesztőinek tehát nemcsak a hátrányukat kell ledolgozniuk, hanem a nem is olyan lassan mozgó akkumulátorokat kell utolérniük. A fejlesztés alatt lévő lítium-kén kémiával működő akkumulátorok ráadásul ugrásszerű, nagyjából kétszeres javulást ígérnek tömeg/energiasűrűség terén -- 2008-ra a kapacitásuk a kilogrammonként 600 wattórát is elérheti. Szinte adja magát a kérdés, hogy ilyen körülmények között életképes lesz-e a DMFC, hiszen a probléma, melynek megoldására született, lassan megoldódni látszik.
A szigorúan technológiai és gazdasági szempontok mellett azonban az üzemanyagcellák notebookokban való használatának biztonsági aspektusai is vannak. Mivel a metanol mérgező vegyület (itthon talán közismertebb a metil-alkohol elnevezés), a szervezetbe jutva vakságot, és halált is okozhat, ezenkívül pedig rendkívül gyúlékony. A fogyasztóvédelem mellett így például tömegközlekedési eszközökön tilos a szállítása, így például repülőgépek utasterébe felvinni nem megengedett, legalábbis egyelőre. Az ipar és a légiközlekedési szektort képviselő szervezetek közötti párbeszéd hatására ez a korlát legkorábban 2008-ban oldódik fel.