Teljesítménybeli ugrást hoz Itaniumon a következő HP-UX
[CNET News] Nagy előrelépést ígér a HP saját UNIX operációs rendszerének következő változatában, a HP-UX 11i version 3-ban. A v3 nem csak új képességekkel gazdagodik a biztonság és virtualizáció terén, hanem jelentős teljesítménybeli fejlődést is felmutat Itanium platformon -- állította a Nick van der Zweep, a HP virtualizációs és Integrity szoftverekért felelős igazgatója a CNET News hasábjain.
Beérett a sok fejlesztés gyümölcse
Van der Zweep elmondása szerint a HP régóta dolgozik csendben azon, hogy megvalósítsa régi ígéreteit az Itanium-platform potenciáljával kapcsolatban. Átlagosan 25-35 százalékkal magasabb teljesítményt adnak le a szerverszoftverek a HP-UX 11i v3 alatt, Java-kód esetében pedig még nagyobb javulás tapasztalható, állította.
Az igazgató magyarázata alapján az előrelépést a compiler-technológia fejlődése tette lehetővé, mivel mostanra sikerült elérni, hogy a fordító által produkált kód ilyen teljesítményt mutasson. Ezzel a HP reményei szerint jelentősen javul az Integrity szervereknek a nagyvállalati alkalmazások alatti teljesítmény terén uralkodó IBM System p (korábban pSeries) rendszerekkel szembeni versenyképessége.
Az Itanium architektúra koncepciójának lényege, mely még a 90-es évek közepén született meg, hogy a processzor felépítése minél jobban támogassa a compilerek munkáját, és hardveresen kizárólag olyan feladatokat végezzen el az utasítások végrehajtásán kívül, melyeket compilerrel nem, vagy csak rossz hatékonysággal lehet megtenni. Az utasítások ütemezését vagy az elágazások kezelését például, szemben a moden x86-os chipekkel, nem a processzor végzi futásidőt és jelentős mennyiségű tranzisztort fordítva rá, hanem a fordításkor a compiler, melynek nagyságrendekkel több ideje és erőforrása áll rendelkezésre ezeknek a problémáknak a megoldásához.
Az eddigiekből az is következik, hogy az Itanium nagy mértékben függ a forráskód "minőségétől" és a compiler-technológia fejlettségétől, azaz a fejlesztési erőforrások nagy része ide kell, hogy irányuljon. Van der Zweep elmondása szerint a munka nehezebb volt mint arra korábban számították, de végül sikerül hozni a kívánt eredményeket, és az Itanium végre kezdi végre megmutatni a benne rejlő potenciált.
Extra virtualizációs képességek
A v3 halasztást szenvedett, így az eredetileg abban debütáló néhány újdonság átkerült a v2-be, így a fájlok automatikus titkosításának képessége és a klaszter fájlrendszer már része a HP-UX 11i-nek. Bár napjaink IT-iparának egyik szívesen pufogtatott fogalma a virtualizáció, még mindig viszonylag alacsony penetrációt mutat azon szerverek száma, melyek virtualizált környezeteket futtatnak. Ennek kétségtelenül egyik oka a virtualizácós megoldások limitáltságai és kiforratlanságuk. A v3 nem csak a processzorok erőforrásait rendelheti egyes virtuális partíciókhoz, hanem a memóriát és a hálózati (és egyéb I/O) kapacitást is rugalmasan allokálhatja.
Biztonságtechnikai oldalról az új változat egységesebb adminisztrációs felületet fog biztosítani, pontosan a Bastille nevű, szolgáltatásokat lezáró technológiájának kezelőfelülete fog egységesedni az általános adminisztrációs felülettel, mondta el van der Zwaap. E mellé új képességeket is kap a Bastille, melyek képesek lesznek hosszabb időn át is monitorozni egy-egy szervert, hogy nem kívánt rendszerszolgáltatások, melyek biztonsági kockázatot jelenthetnek, ne indulhassanak el.
A v3 szállításai már idén megkezdődnek a kiemelt ügyfelek részére, az általános hozzáférhetőségre azonban három hónapot még várni kell nagyjából. A HP azt ígéri, hogy 2-3 évente jelenik meg újabb verziója a HP-UX 11i operációs rendszernek, mely az IBM AIX-szel és Sun Solaris-szal együtt az utolsó három nagy UNIX-platform egyike. A verziószámozási politika alapján a 11i sokáig megmarad még, hogy jelezze a garantált bináris kompatibilitást.