Négyszázezer Wii-vel támad a Nintendo Japánban
[HWSW, News.com] Miközben egyes iparági elemzők -- és nem utolsósorban néhány neves játékfejlesztő stúdió feje -- szerint a Sony nem fogja tudni teljesíteni a pénteki, november 17-ei Egyesült Államokbeli PlayStation 3 startra előirányzott 400 ezer darabos szállítását, a jelek szerint a Nintendo új játékkonzolja, a Wii japán premierje ennél sokkal olajozottabban fog zajlani.
Lesz belőle
Míg a Sony csupán 80 ezer darab körüli mennyiséget volt képes horribilis árakon értékesíteni az első nap a PS3-ból a szigetországban, a Nintendo közölte, hogy a december másodikai japán startra nem kevesebb mint 400 ezer darab konzolt szállít majd az üzletekbe, azaz több mint négyszer annyit, mint riválisa. A Nintendo új konzolját rengeteg játékos várja, mely nem csupán újszerű "nuncsakus" jetékvezérlője miatt lehet rendkívül sikeres, hanem azért is, mert az új konzol legkevesebb felébe fog kerülni, mint a PS3. A Nintendo a játékkonzol bevezetése mellett hatalmas mennyiséget, 1,5 millió darabot szállít hordozható konzoljából, a Nintendo DS-ből is a karácsonyi időszakra, mely körülbelül a duplája a normál szállítási mennyiségnek.
A Wii meglepő módon mégsem Japánban lesz elsőként kapható: az Egyesült Államokbeli start két nappal a PS3 rajtját követően, november 19-én vasárnap lesz, egyelőre ismeretlen mennyiséggel. A Nintendo nem volt hajlandó elárulni, mennyi konzollal készül a PS3 ellenében. A játékkonzol Európába érkezik meg legutolsóként, azonban nem kell legalább jövő tavaszig várni, mint a Sony konzolja esetében, ugyanis a Nintendo már december 8-án piacra dobja kontinensünkön is új készülékét.
A spéci kontroller
Játékgép funkciója mellett a Wii beépített böngészőt, valamint képnézegető és -szerkesztő szoftvert is tartalmaz, valamint monitorra kötve is használható. A Wii egyik legnagyobb újítása az egyik játékvezérlője, amely szakítva a hagyományos kontrollerkiképzéssel inkább egy távirányítóra hasonlít. Ennek segítségével élethűen mozgathatunk térben egy játékbeli kardot, fegyvert, zseblámpát, vagy éppen golfütőt, ami a Nintendo szándékai szerint jelentősen megváltoztatja a játékélményt.
A lemezen megvásárolható játékok mellett az ún. Virtual Console online rendszer révén továbi klasszikus játékokat tölthetünk majd le, melyek egyenként várhatóan 5-10 euró körüli összeget kóstálnak majd. Nyitáskor 15, míg azt követően havonta újabb 5-10 játék válik elérhetővé ilyen módon, melyek korábbi generációs Nintendo, SEGA és TurboGrafx platformokon jelentek meg, mint a Super Mario World, a Legend of Zelda: A Link To The Past, Super Mario 64, vagy a Donkey Kong.