Összeborul a Microsoft és a Novell
Nagyszabású megállapodást jelentett be tegnap a Microsoft és a Novell, amelynek keretén belül számos olyan megoldás kerül kifejlesztésre, amelynek révén a két cég termékei jobban együttműködhetnek. A felek a pénzügyi részleteket nem hozták nyilvánosságra.
Jogi védelem, közös fejlesztés
Az egyezség egyik legfontosabb része szellemi tulajdonnal kapcsolatos, a Microsoft és a Novell megállapodtak arról, hogy 2012-ig nem indítanak szabadalomsértési pereket egymás, illetve egymás ügyfelei iránt. Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója emellett közölte, a redmondiak nem használják fel szabadalmi portfoliójukat azok ellen a nyílt forrású fejlesztők ellen sem, akiknek a kódjai végül bekerülnek a SUSE Linuxba. Brad Smith, a Microsoft vezető jogásza ugyanakkor nem válaszolt azokra a kérdésrekre, amelyek azt firtatták, a Microsoft készül-e jogi lépésekre más Linux-disztribútorokkal vagy disztribúciók felhasználóival szemben.
A tegnapi megállapodás részeként a Microsoft és a Novell közös kutató-fejlesztő központot hoz létre, ahol a vállalatok szakemberei olyan megoldásokat dolgoznak ki és tesztelnek, amelyek együttműködnek mindkét cég platformjával. Az együttműködés három területre terjed ki, amelyek közül az egyik a virtualizáció. A fejlesztések lehetővé fogják tenni, hogy a Windows virtuális gépként fusson a SUSE Linuxban található Xen virtualizációs szoftveren, illetve hogy a Linux virtuális gépként fusson a Windowst használó rendszereken.
A közös fejlesztésk kiterjednek a webszolgáltatások menedzsmentjére mind a fizikai, mind a virtuális szervereken, amely az ügyfelek számára olyan megoldások megszületését vetíti előre, amik leegyszerűsítik a Windowst és SUSE Linuxot is tartalmazó heterogén környezetek felügyeletét. A megállapodás lényeges eleme, hogy a Novell eDirectory kompatibilis lesz a Microsoft Active Directoryval. Emellett a Microsoft és a Novell megállapodtak arról, hogy az OpenOffice.org irodai szoftvercsomag Novell által kiadott változata támogatni fogja a Microsoft Office Open XML fájlformátumot. Ezt a fejlesztést a Novell át fogja adni az OpenOffice közösségnek is.
Ron Hovsepian és Steve Ballmer
Steve Ballmer a SUSE Linuxot ajánlja
A tegnap San Franciscóban nyilvánosságra hozott egyezség alapján a Microsoft ajánlani fogja ügyfeleinek a Novell SUSE Linuxot, amennyiben azok a nyílt forrású operációs rendszert szeretnék bevetni valamilyen feladatra. Steve Ballmer ugyan elmondta, ha valaki megkérdezni tőle, milyen operációs rendszert válasszon, ezután is azt fogja neki mondani: "Windowst! Windowst! Windowst!", de ha az illető ragaszkodik a Linuxhoz, a SUSE Linuxot fogja ajánlani. A megállapodás részeként a Microsoft összesen 75 ezer kupont oszt szét az ügyfelei között, amelyek SUSE Linux Enterprise Server támogatásra vonatkoznak.
"A Microsoft és a Novell lehetővé teszi az ügyfelek számára hogy kihasználják a termékeik előnyeit a vállalati infrastruktúrájukban. Szilárd meggyőződésünk, hogy [...] megállapodásaink a lehető legjobban együttműködő termékeket eredményez, a felhasználóink pedig biztosak lehetnek benne, hogy mindkét cég teljes mellszélességgel mögöttük áll" -- mondta Ron Hovsepian, a Novell elnök-vezérigazgatója, aki hozzátette, ő kezdeményezte a tárgyalásokat a Microsofttal még áprilisban, nem sokkal azután hogy a cég vezetőjévé választották.
A Microsoft és a Novell között most létrejött megállapodás sokban hasonlít ahhoz az egyezséghez, amelyet a redmondiak a Sun Microsystemsszel kötöttek még 2004-ben. Az akkor nagy publicitást kapó szerződésben a felek vállalták, hogy egymás termékeivel jobban együttműködő megoldásokat fejlesztenek, azonban a nagyívű egyezség konkrét gyümölcseit továbbra is várja a szakma.