Új SPARC processzorok nagyobb teljesítménnyel
A Sun Microsystems és a Fujitsu mérnökei a Fall Processor Forumon számos részletet hoztak nyilvánosságra a következő generációs SPARC lapkákról, amelyekre a két cég közös szervercsaládja, az Advanced Product Line épül majd.
Az első kétmagos SPARC64 chip
A kétmagos Fujitsu SPARC64 VI a japán cég fejlesztőmérnökeinek állítása szerint kétszeres teljesítményt biztosít a jelenleg használatban levő SPARC64 V-höz képest, lebegőpontos teljesítmény terén a növekedés pedig még ennél is nagyobb lehet -- mondta el Aiichiro Inoue, a Fujitsu szerverekért felelős termékcsoportjának tudósa. A SPARC64 VI a prezentáció szerint 540 millió tranzisztorból áll majd, amelynek jelentős részét a 6 megabájt osztott másodszintű cache teszi ki. A lapkát 65 nanométeres csíkszélességgel gyártják majd, így 420 mm2 méretű lesz, tipikus fogyasztása 80, maximális fogyasztása pedig 120 watt körül alakul.
A SPARC64 VI magjai egyenként két, összesen négy utasításszál párhuzamos végrehajtására képesek. A SPARC64 VI után érkező SPARC64 VII már négy maggal készül, azaz nyolc utasításszálat kezel egyszerre. Érdekes, hogy a másodszintű gyorsítótár mérete továbbra is 6 megabájt marad, ezen azonban már négy mag osztozik. A fejlettebb gyártástechnológiának köszönhetően a SPARC64 VII magmérete a több mag ellenére is csak 460 mm2 lesz.
Amint arról beszámoltunk, a Sun és a Fujitsu 2004 nyarán jelentették be, hogy egyesítik SPARC-processzoros szervercsaládjaikat. Az Advanced Product Line kódnevű kiszolgálók érkezését eredetileg 2006 közepére ígérték a cégek, Inoue előadásából azonban kiderült, 2007 eleje előtt nem kerülnek piacra. A tervek szerint mindkét vállalat kínálja majd az APL rendszereket, amelyek a Fujitsu SPARC64, illetve a Sun "Rock" és "Niagara" chipjeire épülnek. Az alsó kategóriás rendszereket a Sun, a közép- és felső kategóriás számítógépeket a Fujitsu és a Sun együtt tervezi. A Rock és a Niagara processzorra épülő szervereket a Sun mérnökei fejlesztik majd.
Niagara 2: ötszörös lebegőpontos teljesítmény
A Niagara első változata már az év eleje óta hozzáférhető a Sun szervereiben, a következő verzió (Niagara 2) pedig már Solarist futtat a Sun laborjában. Mindkét processzor nyolc magot tartalmaz, azonban a Niagara 2 magonként négy helyett már nyolc utasításszálat kezel párhuzamosan. További fontos újdonság, hogy a Niagara 2 minden magja tartalmaz lebegőpontos egységet -- a Niagara esetében a nyolc mag egyetlen FPU-n osztozott. Robert Golla, a Sun vezető mérnöke a Fall Processor Forumon elmondta, a Niagara 2 elődjéhez képest kétszer nagyobb teljesítményt nyújt fixpontos műveletek végrehajtásakor, a lebegőpontos sebesség pedig ötszörösére nőtt.
A miniatürizációnak köszönhetően a chip kriptográfiai motorra, valamint további rendszerfunkciókra is szert tett, többek között PCI Express és 10-gigabites Ethernet vezérlőkre is. Szintén jelentős továbbfejlesztésnek tekinthető a kétutas rendszerek támogatása, így az UltraSPARC T2 néven piacra kerülő chipre már akár 128 szálat kezelő, viszonylag olcsó kiszolgálókat építhet majd a Sun. A chipenként 64 szál már jelentős sávszélességet követel a megfelelő skálázódáshoz, ezt valószínűleg négy vagy nyolccsatornás FB-DIMM alrendszer fogja biztosítani, akár másodpercenként 25 illetve 50 gigabájt feletti áteresztőképességgel.