Szeptember végén kezdi meg 25 éves börtönbüntetésének letöltését a WorldCom korábbi vezetője
Bernard Ebbers |
Példás büntetés
A WorldComnál Ebbers irányítása alatt hajtották végre az amerikai történelem legnagyobb, 11 milliárd dolláros könyvelési csalását, amelynek hatására az 1999-ben még 180 milliárd dolláros piaci értékű vállalat 2002-ben csődbe ment. Alkalmazottak tízezrei kerültek utcára, ekkor jelent meg a cégnél az Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelet, amely vizsgálatot indított és fényt derített a könyvelés manipulációjára. Ebberst tavaly júliusban ítélte 25 év börtönre a bíróság, miután több korábbi WorldCom-vezető is terhelő vallomást tett rá.
A WorldCom-vezető azzal védekezett, hogy nem tudott a cégénél folyó sötét ügyekről, Scott Sullivan volt pénzügyi igazgató azonban azt vallotta, a manipulációkra Ebbers adott utasítást. Mivel Sullivan együttműködött a hatóságokkal, megúszta 5 éves börtönbüntetéssel, amelyből jó magaviselet esetén különféle kedvezmények is járnak. Buford Yates, a WorldCom könyvelője csupán egy év és egy nap büntetést kapott.
Ebbers fellebbezett a rendkívül szigorú ítélet ellen, arra hivatkozva, hogy a tárgyalás nem volt igazságos, ugyanis a védelem tanúi vallomásuk esetén nem kaptak volna felmentést a vádak alól. A fellebbviteli eljárás lefolytatása alatt a volt WorldCom-vezér óvadék ellenében szabadlábon lehetett, a bíróság azonban idén júliusban elutasította a beadványt és megerősítette a korábban kiszabott 25 éves börtönbüntetést.
Közel az otthonhoz
A WorldCom korábbi vezetője azt kérte a bíróságtól, ítéletét a Yazoo Cityben (Mississippi állam) található fegyházban tölthesse le, ugyanis ez van legközelebb az otthonához. A WorldCom egy mississippi kisvárosból indult világhódító útjára, telefonszolgáltatás viszonteladójából vált -- akvizíciók egész sorozata nyomán -- a világ második legnagyobb távközlési vállalatává. Ebberst valósággal ünnepelte a Wall Street, amikor 1997-ben 37 milliárd dollárért megszerezte az MCI-t. A WorldCom később a működési kiadásokat tőkebefektetésként könyvelte el, ezzel meghamisítva a pénzügyi mutatókat, becsapva a Wall Streetet.
Scott Sullivan egykori pénzügyi vezető szerint erre Ebbers adott utasítást annak érdekében, hogy a vállalat mutatói elérjék a várakozásokat. Ebberst eleinte semmivel sem lehetett vádolni, ugyanis nem volt semmiféle bizonyíték arra nézve, hogy ő adott volna utasítást a könyvelési csalásra, vagy hogy a tudtával történt a dolog. Ez egyébként mind a mai napig így is van, Scott Sullivan pénzügyi igazgató tanúvallomásán kívül semmi sem támasztja alá Ebbers bűnösségét.