Hamarosan startolnak a 100-dolláros noteszgépek
[News.com] A 20 ezer forintos noteszgépet kitaláló Nicholas Negroponte, az One Laptop Per Child (OLPC) nonprofit szervezet feje hétfőn cáfolta, hogy kizárólag Thaiföldön startolnának a fejlődő országoknak szánt olcsó számítógépek. A ZDNet UK szerkesztőinek küldött levelében közölte, hogy tesztelés rövid időn belül mindenhol megkezdődik, ahol ezekre a noteszgépekre szükség lehet.
Több ország érdeklődik
Elmondása szerint a tesztelés mindenhol egyszerre, vagy kis időközökkel indul el: Nigériában szeptemberben, Thaiföldön októberben indulnak meg az tesztek. Az első integrált, működő berendezések novemberben "gördülhetnek le" a gyártósorokról, melyeket elsősorban a fizikai ellenállóképesség teszteléséhez készítenek el. A korábbi híradások szerint Brazília, Nigéria, Argentína és Thaiföld egy millió darabos szerződést írt alá a nonprofit szervezettel, ezt azonban cáfolta Negroponte.
"Egyelőre még nem írtunk alá semmilyen megállapodást, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk az említett országokkal. Az OLPC azt kérte az érdeklődőktől, hogy mindenképpen várják meg a működőképes példányokat a megrendelések leadása előtt" -- mondta az OLPC szóvivője a ZDNet-nek. A szervezet állítása szerint már elkészült az a kijelző is, melyet ezekbe a noteszgépekbe szerelnének.
"Végre van egy kijelzőnk, mely könnyen sorozatgyárható a jelenlegi LCD-gyártósorokon, a gyártási folyamat módosítása nélkül" -- írja az OLPC saját wiki-oldalán. "A kijelzőnk nagyobb felbontású, mint a jelenlegi noteszgép-kijelzők 95 százaléka, körülbelül hetedannyi energiát fogyaszt, harmadannyiba kerül, közvetlen napfényben is látható a tartalma, és szobai fényviszonyok között kikapcsolt háttérvilágítás mellett is látható a kijelzőn lévő szöveg" -- szerepel az oldalon.
Drágább lesz
Negroponte még júniusban elismerte, hogy az eredetileg megcélzott 100 dolláros ár azonban egyelőre nem tartható, az első példányokért körülbelül 135-140 dollárt kell majd fizetni. Véleménye szerint a 100 dolláros árat várhatóan 2008-ban érhetik el ezek a noteszgépek. A 2005-ben indított projekt eredményeként megszülető olcsó számítógépeket nem lehet majd kereskedelmi forgalomban megvásárolni, csak kormányok és más szervezetek juthatnak majd hozzájuk nagy tételben. A készülékeket elsősorban oktatásra használhatják majd a fejlődő országok.
Ez csak egy koncepció...
Az olcsó számítógép gyártását a tajvani Quantára bízta a nonprofit szervezet. A Quanta az egyik legnagyobb szerződéses gyártó a notebookpiacon, többek között a Hewlett-Packard és a Dell egyes notebookjait is ez a vállalat készíti.