:

Szerző: Bodnár Ádám

2006. július 25. 11:01

Új tagokkal bővítette RAZR termékcsaládját a Motorola

A Motorola tegnap éves elemzői tájékoztatóján új mobiltelefonokat jelentett be, köztük a KRZR és RIZR modelleket, valamint a RAZR új változatait. A 2004-ben debütált RAZR-ből megjelenése óta több mint 50 milliót adott el a Motorola és a szupervékony telefon sikerének köszönhetően 20 százalék fölé tudta növelni piaci részesedését, amelyre a 90-es évek óta nem volt példa, ezért nem csoda, ha a vállalat vezetői a termékvonal folytatása, kibővítése mellett döntöttek.

[HWSW] A Motorola tegnap éves elemzői tájékoztatóján új mobiltelefonokat jelentett be, köztük a KRZR és RIZR modelleket, valamint a RAZR új változatait. A 2004-ben debütált RAZR-ből megjelenése óta több mint 50 milliót adott el a Motorola és a szupervékony telefon sikerének köszönhetően 20 százalék fölé tudta növelni piaci részesedését, amelyre a 90-es évek óta nem volt példa, ezért nem csoda, ha a vállalat vezetői a termékvonal folytatása, kibővítése mellett döntöttek.

A KRZR (Krazer, Crazy Razer) megszólalásig hasonlít a RAZR-re, azonban 54 helyett mindössze 42 milliméter széles. A készülékben 2 megapixeles kamera kapott helyet, microSD kártyával 1 gigabájtig bővíthető memóriájában pedig akár 500 zeneszám is tárolható. A készülék exkluzivitását külseje adja, a KRZR ugyanis megnéziumból készült házban kapott helyet, amelyet krómozás és valódi üveg díszít. A vállalat az év végén megjelenő KRZR-t kisebb kezű felhasználóknak, elsősorban ázsiai vevőknek és persze nőknak szánja.


Motorola KRZR

A RIZR egy vékony, szétcsúsztatható kivitelű zenetelefon, amelynek 20 megabájtos memóriáját szintén lehet bővíteni. A készülék a KRZR-hez hasonlóan az MP3, AAC, AAC+ és eAAC+ formátumú dalokat képes megszólaltatni és felhasználója akár sztereó Bluetooth headseten keresztül is élvezheti a zenét. A RIZR és a KRZR a GPRS mellett az EDGE adatátvitelt is támogatja, harmadik generációs hálózatokon azonban nem használható .


Motorola RIZR

A KRZR-hez hasonlóan a RIZR is 2 megapixeles optikát tartalmaz, amelyet segédfény egészít ki. Az exponáláshoz külön gombot építettek telefonra a Motorola mérnökei, ráadásul fényképezéshez a készüléket el kell forgatni, így a 176x220 pixeles kijelző is vízszintesen, "tájkép" módban áll. A RIZR háromféle színben (kék, vörös, fekete) lesz megvásárolható, egyelőre ismeretlen áron.


Motorola RAZR Maxx

A Motorola emellett bemutatta a RAZR XX és RAZR Maxx mobiltelefonokat, amelyek közös tulajdonsága hogy támogatják a villámgyors HSDPA adatávitelt, amely segítségével akár percek alatt letölthetők teljes zeneszámok is. A RAZR Maxx érdekessége, hogy fedlapja érintésérzékeny, itt kaptak helyet a beépített zenelejátszó gombjai. A mobiltelefon oldalát kék fénycsíkok díszítik, még a Motorola-logó is világít rajta. Az 50 megabájtos memóriát miniSD kártyával bővítheti a tulajdonos. A RAZR XX és RAZR Maxx a második félévben lesznek kaphatók.

a címlapról