A Microsofthoz került Mark Russinovich
A Microsoft kedden bejelentette a windowsos segédprogramokat, köztük az ingyenesen elérhető Sysinternals-t fejlesztő Winternals Software felvásárlását annak érdekében, hogy kulcsfontosságú szakértőkkel bővítse a Windows fejlesztőcsapatát. A tranzakció részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra.
Bár az ügylettel a Winternals ingyenes és fizetős szoftverei, valamint a Sysinternals weboldalon található kiterjedt fórum is a Microsoft tulajdonába kerül, a vállalat mégsem ezek miatt hajtotta végre a felvásárlást, hanem hogy megszerezze a Winternals társalapítóját, a széles körben ismert és elismert szakembert, Mark Russinovichot. Ő buktatta le például a Sony BMG által használt, rootkit-alapú másolásvédett CD-ket is, illetve nemrég a Symantec víruskeresőjében talált kritikus hibát. Russinovich a létező legmagasabb technikai pozícióban, "technical fellow"-ként dolgozik a Microsoftnál.
"Már jóideje figyeltem Markot" -- mondta Jim Allchin, a Microsoft platform-igazgatója. "Az a munka, amit ő és Bryce [Cogswell, a Winternals másik alapítója] véghezvittek az adamentés és rendszer-visszaállítás területén, jól mutatja, milyen tudást és tapasztalatot hoznak majd a Windows következő változataiba." A Microsoft egyelőre vizsgálja, hogy a Winternals szoftvereit hogyan illesztheti be a termékportfoliójába, a Winternals Recovery Manager például sok tekintetben egyező funkcionalitást kínál a redmondi cég System Center Data Protection Managerével.