Egyre inkább Tajvan és Kína dominálja a világ notebook-gyártását
[iSuppli/DigiTimes] Az iSuppli piackutató vállalat legutóbbi tanulmánya szerint a hordozható számítógépek iparát már 82,6 százalékban szerződéses gyártók (ODM, original design manufacturer) uralják, amelyek főként Dél-Kelet Ázsiában, azon belül is Kínában, Sanghaj körzetében végzik a termelést. A gyártás ráadásul nemcsak forrás alapján vagy földrajzilag koncentrálódik, hanem vállalati szinten is: a legnagyobb öt ODM közel 68 százalékkal részesedik a világ notebook-termeléséből.
Gyilkos verseny
Tavaly közel 62 millió notebookot gyártottak le világszerte, ami az évtized végére 141 millió föl fog emelkedni, átlagosan évente közel 18 százalékos növekedési ütemben, ezzel párhuzamosan pedig a szerződéses gyártás aránya is emelkedik majd, 92,5 százalékra -- véli az iSuppli. Ez azt jelenti, hogy tavaly 51 millió gépet gyártottak le ODM-ek, öt év múlva pedig már 131 millió darabosra növekszik számukra a piac.
A dinamikus növekedés és hatalmas volumen ugyanakkor rendkívüli költségnyomással párosul, részben a gyártók közötti gyilkos versenyből, részben pedig a nagy márkák, például a HP, Dell, Toshiba, Fujitsu, Acer vagy a Lenovo erőfölényéből kifolyólag. A tajvani DigiTimes ipari lap alapján a gyártók mindössze 5-6 százalékos bruttó haszonnal dolgoznak, ami rettenetesen vékonynak számít.
Amint azt a HWSW olvasói közül bizonyára sokan tudják, az ODM-ek többsége, így a termelés tajvani vállalatok kezében koncentrálódik. Mint említettük, az iSuppli alapján az első öt ODM 68 százalékot tudhat magának -- ezek mindegyike tajvani. A tíz legnagyobb gyártó már közel 78 százalékot birtokolt tavaly a 62 milliós volumenből, itt egyedül a dél-koreai Samsung férkőzött be a tajvaniak közé.
Kínai
A termelés derékhada ugyanakkor nem Tajvanon, hanem Kínában található. Az iSuppli becslése alapján Sanghaj körzetében található az ODM-ek kapacitásának 85 százaléka, azaz a világ notebook-termelésének több mint 70 százaléka, ami nagyjából 43 millió darabot jelentett évente. Az extrém koncentrációt az alacsony költségszínvonal mellett a beszállítói hálózat fejlettsége és közelsége, és a gyártás mellett a globális logisztika szempontjából is ideális fekvés kombinációja magyarázza. A sanghaji körzet az óceán partján Tajvanhoz, Japánhoz és Dél-Koreához is egyaránt közel fekszik, nagyjából hasonló távolságra Kína más ipari közponjaitól.
Az ODM-eken kívül mára gyakorlatilag kizárólag néhány japán vállalat (pl. Toshiba, Panasonic, NEC, Sharp) maradt, amely házon belül is gyárt még notebookot, illetve nem végez szerződéses gyártást mások számára. Ezek a modellek többnyire felső kategóriába tartoznak, egzotikus jellemzőkkel, és kis volumenben készülnek.
A 10 legnagyobb szerződéses notebook-gyártó, 2005
# | ODM | Volumen (ezer darab) | Részesedés |
1 | Quanta | 17 759 | 28,7% |
2 | Compal | 11 248 | 18,2% |
3 | Wistron | 5 729 | 9,2% |
4 | Asustek | 4 271 | 6,9% |
5 | Inventec | 3 066 | 4,9% |
6 | Uniwill | 1 906 | 3,1% |
7 | Mitac Technology | 1 265 | 2,0% |
8 | Foxconn | 956 | 1,5% |
9 | Samsung | 953 | 1,5% |
10 | Arima | 916 | 1,5% |
Forrás: iSuppli/DigiTimes, 2006
Úgy tűnik, a rendkívül vékony profitráta és jelentős piaci koncentráció nem tántorít el mindenkit attól, hogy megkockáztassa a piacra való belépést. A hatodik helyezett Uniwillt néhány hete vásárolta fel ugyanis az elsősorban alaplapjairól ismert tajvani Elitegroup Computer System (ECS). Az ECS célja nem kevésbé ambíciózus, mint bekerülni a világ top5 notebookgyártója közé: a december elsejével lezáruló ügyletet követően a kombinált termelést évi 3 millió darab fölé kívánja emelni a vállalat, befogva az Inventecet.