:

Szerző: Bodnár Ádám

2006. június 16. 08:57

Kiszáll a Microsoft közvetlen irányításából Bill Gates

Bill Gates, a Microsoft társalapítója, igazgatótanácsának elnöke és vezető szoftverfejlesztője tegnap bejelentette, hogy 2008 nyarától már nem kíván részt venni a vállalat mindennapi munkájában, és bár igazgatótanácsi elnöki posztját megtartja, idejének nagyrészében a feleségével közösen létrehozott karitatív alapítványnál fog dolgozni. Gates vezető szoftverfejlesztői pozícióját azonnali hatállyal Ray Ozzie veszi át, Craig Mundie-t pedig kutatási és stratégiai igazgatóvá nevezik ki.

[HWSW] Bill Gates, a Microsoft társalapítója, igazgatótanácsának elnöke és vezető szoftverfejlesztője tegnap bejelentette, hogy 2008 nyarától már nem kíván részt venni a vállalat mindennapi munkájában, és bár igazgatótanácsi elnöki posztját megtartja, idejének nagyrészében a feleségével közösen létrehozott karitatív alapítványnál fog dolgozni. Gates vezető szoftverfejlesztői pozícióját azonnali hatállyal Ray Ozzie veszi át, Craig Mundie-t pedig kutatási és stratégiai igazgatóvá nevezik ki.

Új ellenfelek

"Ez nagyon nehéz döntés volt a számomra" -- mondta Gates. "Nagy szerencsém van hogy két ilyen remek technikai vezetővel dolgozhatok együtt, mint Ray és Craig. 2008 júniusáig csak a Microsoftnak élek majd és együtt dolgozom Ray-jel és Craiggel, hogy az átmenet a lehető legsimább legyen" -- tette hozzá. "Egészen biztos vagyok benne, hogy a Microsoft előtt továbbra is fényes jövő áll."

Alapítvány
A 2000-ben Bill Gates és felesége, Melinda által létrehozott Bill & Melinda Gates Alapítvány 29,1 milliárd dollárral gazdálkodik és már több mint 10 milliárd dollárt fordított jótékony célra. Az összegből 5,8 milliárdot egészségügyi programok finanszírozására, például a HIV vagy a malária elleni küzdelemre, míg 2,6 milliárdot oktatási célokra fordítottak.

A házaspár, valamint a U2 énekese, Bono által kifejtett karitatív tevékenységért a TIME magazin 2005-ben az év emberévé választották a triót. Gates örömmel fogadta az elismerést, elmondta, tisztában van vele, menyire szerencsés volt az üzleti életben, és olyan módon akar ebből a szerencséből másoknak is juttatni, hogy a lehető legtöbb emberrel tegye a lehető legtöbb jót.
"Ez nem visszavonulás, csak a prirotások átrendezése" -- fűzte tovább Bill Gates, aki hangsúlyozta, hogy igazgatótanácsi elnöki pozíciója mellett a belátható jövőben tanácsadóként is segíteni fogja a vállalatát, illetve továbbra is ő marad a Microsoft legnagyobb részvényese. A világ leggazdagabb személye 1975, vagyis a Microsoft alapítása óta irányította a vállalat termékfejlesztésekkel kapcsolatos tevékenységét.

Egyes elemzők úgy vélik, Gates talán nem tudott megfelelően reagálni a szoftverpiac utóbbi időben végbement változásaira, ahol a Microsoft legnagyobb ellenfelei már nem az IBM, hanem az olyan internetes óriások mint Google és a Yahoo. "Bill Gates remekül versenyzett abban a világban, amikor a szoftvereket dobozban kellett megvenni és azok termelték a nyereséget" -- mondta George Colony, a Forrester elemzője. "Szerintem egyszerűen nem érzett rá, hogy kell jól játszani egy olyan világban, ahol a szoftverek ingyenesek."

Átalakulás

Gates és Paul Allen 1975-ben alapították a Microsoftot, amelyet a kezdetektől fogva Gates vezetett, csak 2000-ben adta át az irányítást Steve Ballmernek, ekkorra a redmondi vállalat már a világ legnagyobb szoftvercégévé vált. Azóta Gates egyfajta látnokként a technológiai, fejlesztési stratégiáért felel a Microsoftnál, a cégvezetés napi feladatait Ballmer látja el, aki tavaly ősszel jelentősen átszervezte a vállalatot annak érdekében, hogy felgyorsítsa a döntési folyamatokat, reszponzívabbá tegye a céget a piac gyors változásaira.

2005 szeptemberében a korábban hét nagy üzletágból álló Microsoftot három divízió köré szervezték, amelyek vezetői a korábbinál nagyobb döntési szabadságot kaptak. Ballmer azonban sietett leszögezni, hogy a stratégiai kérdésekben továbbra is ő dönt majd, de most már a divíziók vezetői is meghozhatnak olyan döntéseket, amelyeket korábban az ő beleegyezése nélkül nem tehettek meg.

A stratégia szerkezetátalakítás részeként kezdte meg a vállalati ranglétrán a gyors emelkedést Ray Ozzie, aki a Groove Networks tavalyi felvásárlásával került a vállalathoz. Bár Ozzie-t már akkor a Microsoft informatikai vezetőjévé nevezték ki, a Ballmer által kezdeményezett átalakítási folyamat keretén belül kapott a korábbinál nagyobb hatalmat és egyben felelősséget. A végső cél, hogy a Microsoft a dobozos szoftverek helyett a szolgáltatások, illetve az azokra épülő szoftverek mentén működjön tovább: ez az Ozzie által felvázolt Live stratégia lényege.

Minden marad a régiben

Szakértők szerint a Gates-korszak vége egyáltalán nem lesz érezhető a Microsofton, hiszen nagyon erős menedzsmenttel és stratégiával rendelkezik, amelyet az eddigi tapasztalatok alapján megfelelően végre is tud hajtani. A cég részvényeinek árfolyama tegnap 22,07 dolláron zárta a tőzsdei kereskedést, majd a bejelentés után 21,98 dollárra csökkent.

a címlapról