Késhet az otthoni Vista
A Windows Vista otthoni felhasználóknak szánt változatai nemrég januárra eltolt megjelenési időponthoz képest is késést szenvedhetnek -- mondta tegnap Tokióban Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója. Ballmer szerint a megjelenési dátum azon múlik, miként halad majd a bétaváltozat tesztelése és a hibák javítása, illetve hogy a hardvergyártók mikorra állnak készen a vistás gépek forgalmazására.
Jó úton a januári premier felé
A Microsoft számos esetben elhalasztotta a Vista megjelenését, a legutóbbi idén márciusban, amikor a 2006 végi dátumot 2007 januárjára módosították. Nem sokkal később a Gartner elemzőcég azon véleményének adott hangot, hogy a Microsoft még ezt a módosított határidőt sem tudja majd betartani és a Vista legkorábban 2007 márciusában kerülhet a boltok polcaira. A Microsoft -- akkor még -- határozottan cáfolta ezeket a feltételezéseket.
Ballmer szerint a Microsoft jó úton halad, hogy tartsa a januári megjelenési időpontot, azonban sok függ a bétateszteléstől, illetve a beérkező visszajelzésektől. Ezek birtokában akár pár hetes további csúszás is elképzelhető, aminek a gyakorlatban már nincs komoly jelentősége.
Amint arról beszámoltunk, a Microsoft kedden este adta ki a Vista második bétaváltozatát, amely egyelőre csak az MSDN vagy TechNet előfizetéssel rendelkező fejlesztők és IT-szakemberek számára, valamint a Technológia Adaptációs Programok (TAP) és a TechBeta program tagjai számára érhető el, de heteken belül indul a nyilvános bétateszt, amelynek keretein belül bárki kipróbálhatja, mire képes a Microsoft új operációs rendszere.
Mi lehet a háttérben?
A Vista otthoni változatai (Home Basic és Home Premium) azért is igényelhetnek viszonylag hosszú bétatesztelési időszakot, mert számos új funkciót tartalmaznak. Amint az ismert, a Vista esetében a Microsoft nem ad ki külön Tablet PC-k és Media Center változatot, az ezekhez szükséges szoftverkomponensek a Home Premium változatba kerülnek bele.
A Windows XP esetében a média center és tablet PC funkciók "leválasztása" az otthoni és vállalati kiadásokról lehetővé tette, hogy ezek fejlesztése és tesztelése önálló ütemterv szerint haladjon. Emlékezetes, hogy a Windows XP Tablet PC Edition és a Media Center Edition egyaránt 2002 őszén, több mint egy évvel a Windows XP után debütált és azóta mindkét változat többször is jelentős frissítésen esett át, ami nem mondható el a Windows XP-ről.