A Symantec a Vista betiltását kéri a bíróságtól
Beperelte a Microsoftot a Symantec, a biztonsági cég többek között azt kéri a bíróságtól, hogy tiltsa be a Windows Vista és a Longhorn Server forgalmazását. A kereset szerint a redmondi cég jogosulatlanul használ fel a szoftverekben olyan adattárolással kapcsolatos technológiákat, amelyeket még évekkel ezelőtt a Veritastól szerzett meg. A Symantec 2005 nyarán vásárolta fel a Veritast.
Tiltsák be a Vistát és a Longhorn Servert!
A seattle-i bíróságra benyújtott keresetében a Symantec azt állítja, a Microsoft visszaél a Veritastól megszerzett szellemi tulajdonnal. A jogvita központjában a Volume Manager nevű termék áll, amelyet a Symantec által azóta felvásárolt Veritas fejlesztett, és amelynek "light" változatát a Microsoft még 1996-ban licencelte és beépítette a Windows 2000-be. Azóta a Microsoft a Volume Managerre alapozva több új szolgáltatást is beépített a Windows Server 2003-ba, amely a Veritas Storage Foundation for Windows piaci ellenfelévé vált -- állítja a Symantec.
A biztonsági cég úgy véli, a Microsoft a Vistában és a Longhorn Serverben is jogtalanul használja fel azokat a technológiákat, amelyek a Volume Manager licencelésével kerültek a birtokába. A Symantec ezért kártérítést követel, valamint azt várja a bíróságtól, hogy tiltsa be a jogsértő termékek -- köztük a Vista és a Longhorn Server -- árusítását, illetve rendelje el a már megjelent termékek visszahívását.
Harc a piacon és a tárgyalóteremben
Ez az első eset, hogy a Symantec és a Microsoft a bíróságon csap össze. Nem meglepő ugyanakkor, hogy a Symantec jogi eszközökhöz nyúl, a Microsoft az utóbbi években ugyanis egyre erőteljesebben jelen van a biztonsági szoftverek piacán, amelyet a Symantec vezet. A Windows Vista a biztonság terén számos olyan új funkcióval gazdagodik -- pl. tűzfal, spyware-védelem, phishing-védelem --, amelyeket eddig például a Symantec szoftverei kínáltak a Windows-felhasználóknak.
John W. Thompson, a Symatec vezetője ugyanakkor korábban többször is azt nyilatkozta, bíznak magukban és termékeikben, és készek megmérettetni magukat a Microsofttal szemben. Thompson szerint a piacon, nem a zöld asztalnál akarnak harcolni, a Symantec neve és tapasztalata elegendő lesz a sikerhez.
Nem lesz késés
Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója szerint az ügynek nem lesz hatása a Vista megjelenési dátumára, a szoftver jövő januárban a boltokban lesz. "Nem várok [késést], de ez a bíróságon múlik" -- mondta Ballmer, aki nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Amint az ismert, a Microsoft többször módosítani kényszerült a Vista premierjének dátumát, a legutóbb idén március végén tolták el a megjelenés időpontját arra hivatkozva, hogy a végleges simítások a vártnál több időt vesznek igénybe.