Az ATI veszi meg a Bitboyst
Az ATI Technologies 44 millió dollárért vette meg a finn Bitboys vállalatot, amely még az ezredforduló tájékán hívta fel magára a figyelmet egy mindent ütő grafikus chippel, amelyből sosem lett termék, csupán szóbeszéd maradt.
A finn cég ezután mobil videogyorsítók fejlesztésére összpontosította erejét és 2003-ban be is jelentette Acceleon termékcsaládját. Éppen a mobil eszközökbe szánt grafikus lapkák fejlesztése terén szerzett tapasztalat miatt került az ATI látóterébe a Bitboys, amely a jövőben az ATI mobil részlegét erősíti majd, illetve a kanadai cég európai mobil fejlesztőközponjtaként működik.
Az Acceleon lapkák egyedülálló tulajdonsága, hogy képesek a vektoros grafikus megjelenítés hardveres gyorsítására, aminek köszönhetően interaktív, animált, szabadon skálázható összetevőkből álló felhasználói felületek kialakítása válik lehetővé mobiltelefonokon vagy tenyérgépeken. A megállapodástól a Bitboys azt várja, hogy az ATI márkaneve, ügyfélkapcsolatai és értékesítési csatornái, valamint szoftverei révén az Acceleon lapkák nagyobb népszerűségre tesznek szert.
"A Bitboys kiválóan összepasszol az ATI-val" -- mondta Paul Dal Santo, az ATI kézieszközökért felelős részlegének vezetője. "A mobiltelefonos grafika és multimédia egyre inkább a hardveres gyorsításra áll át és a Bitboys csapata kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy ebből a változásból az ATI vezetőként jöjjön ki."