Olcsóbb lehet a szélessávú internetezés
A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa elérhetővé tette ármegállapító határozattervezetét, melynek köszönhetően a jövőben jelentősen csökkenhetnek a szélessávú internethozzáférések kiskereskedelmi árai az alternatív szolgáltatók területén. Az úgynevezett retail minus szabályozás azt biztosítja, hogy az öt jelentős piaci erejű szolgáltató, azaz az Invitel, a Hungarotel, az Emitel, a Magyar Telekom és a Monortel területén az internetszolgáltatók megfelelő árréssel tudják igénybe venni a nagykereskedelmi szolgáltatást, és így versenyképes ADSL-ajánlatokkal tudjanak a kiskereskedelmi piacra lépni.
T-Online már négy szolgáltatónál |
A T-Online Magyarország Rt. és a Monor Telefon Társaság Rt. megállapodást kötött, amely szerint a T-Online ADSL-alapú lakossági termékei április 3-tól a helyi távközlési szolgáltató szolgáltatási területén is elérhetők lesznek. |
Az NHH adatai szerint 2005 végén hazánkban közel 413 ezer ADSL-hozzáférést tartottak nyilván, melyeknek 90 százalékát a Magyar Telekom és az Invitel szolgáltatási területén hozták létre. A most kihirdetett határozattervezet alapján a verseny elsősorban a másik három szolgáltató, a Hungarotel, az Emitel és a Monortel szolgáltatási területén fog erősödni és elsősorban itt lehet számítani a kiskereskedelmi árak csökkenésére is.
A határozattervezetben megállapított nagykereskedelmi ár mint árplafon működik, azaz az öt kötelezett szolgáltató ennél olcsóbban is nyújthatja a szolgáltatást. A most közzétett határozattervezeteket az EU Bizottság egy hónapig, az érintett szolgáltatók pedig 20 napig véleményezhetik, majd ezt követően a beérkezett vélemények figyelembe vételével hirdeti ki végleges határozatait az NHH.