Akár két éven belül megkezdődhet a szén nanocsöves lapostelevíziók gyártása
[News.com, HWSW] A kereskedelmi megvalósíthatóságot vizsgáló szakaszba lépett az Applied Nanotech szén nanocsöves megjelenítési technológiája, melyet elsőként tavaly nyáron mutattak be egy prototípus kijelző segédletével. A vállalat most bejelentette, hogy 10 millió dolláros megállapodást kötött a tajvani Da Linggel, mely összegből egy pilot gyártósort hoznak létre a megjelenítőt alkalmazó televíziókészülékek gyártására.
Szén nanocsövek, mint elektronágyúk
A speciális kijelző működési elve hasonló a hagyományos katódsugárcsöves kijelzőkéhez, annyi különbséggel, hogy itt a viszonylag nagy távolságban elhelyezett elektronágyú helyett a felületen létrehozott apró, nanoméretű szénszálakból összeállított "ágyúsorozatok" lövik az elektronokat külön-külön az egyes képpontokra. Ez a megoldás rendkívül kedvezőnek tűnik, hiszen egyesíti a két technológia előnyeit: a megjelenített kép minősége a hagyományos CRT-kijelzőkét idézi, miközben a megjelenítő olyan vékony maradhat, mint a jelenlegi plazma- és LCD-panelek.
A speciális kijelzők próbagyártása már akár ebben az évben, vagy a jövő év elején megkezdődhetnek a 10 milliós beruházásból létrehozott gyártósorokon, a kereskedelmi forgalomba kerülő televíziók gyártása pedig akár két éven belül elindulhat. Az Applied és a Da Ling a további részleteket júniusig dolgozza ki.
További árcsökkenést okozhat
Az Applied várakozásai szerint az első nanocsöves lapostelevíziók 1300 dollár körüli áron kerülhetnek a boltokba, az azonban továbbra is kérdés, hogy mekkora képátló tartozik ehhez az árhoz, a versenyképesség megítéléséhez ez a paraméter is feltétlenül szükséges. A Canon, a Toshiba és több más gyártó, többek között a Samsung is kísérletezik a szén nanocsövekhez hasonló, úgynevezett SED (surface conduction electron) kijelzők fejlesztésével, azonban a korábban bejelentettnél később, várhatóan 2007-ben jelenhetnek meg az első SED technológiára épülő kijelzők.
A szén nanocsöveket alkalmazó kijelzők tisztább színeket, nagyobb fényerőt és gyorsabb megjelenítést ígérnek a plazma- és LCD-kijelzőkkel szemben. A technológia azt is lehetővé teszi, hogy az OLED-kijelzőkhöz hasonlóan nyomtatási technológiákkal hozzanak létre 60-80 hüvelykes, nagyméretű paneleket, szemben a több gyártási fázissal készülő, ezért jóval drágább LCD- és plazmapaneleknél.