Fájcserélő technológián alapuló videotékát nyit a Warner
Németországban, Svájcban és Ausztriában egy fájlcserén alapuló legális szolgáltatást indít a Warner, ahonnan filmeket és tévésorozatok epizódjait lehet megvásárolni. Az In2Movies a tervek szerint márciusban indul olyan népszerű alkotásokkal, mint a Batman: keződik és a hazánkban is nagy sikerrel vetített Narancsvidék.
Másképp küzdenek a kalózok ellen
A lemezkiadók és a filmstúdiók szerint az illegális fájlcsere komoly bevételkiesést okoz az iparágaknak, ezért minden rendelkezésre álló eszközzel igyekeznek fellépni a hálózatok és a felhasználók ellen, a Warner azonban most láthatóan más irányba mozdul el. "Az online kalózkodás elleni leghatékonyabb fegyver egy legális, könnyen használható alternatíva" -- mondta Kevin Szucsihara, a Warner Bros. Home Entertainment Group elnöke. A vállalat szerint 2005 első felében 1,7 millió német internetező 11,9 millió filmet töltött le illegálisan.
Az In2Movies felhasználói ugyanakkor férhetnek majd hozzá az anyagokhoz, amikor azokat Németországban kiadják DVD-n. A szolgáltatás nem kizárólag a Warner anyagara koncentrál majd, a tervek szerint kisebb helyi stúdiók alkotásai is megvásárolhatók lesznek. Eleinte a filmeket csak számítógépre lehet letölteni de a szükséges fejlesztések után akár hordozható lejátszókon is meg lehet őket nézni. Az anyagok természetesen jog- és másolásvédettek lesznek, a szükséges technológiai hátteret a Bertelsmann leányvállalata, az Arvato Mobile biztosítja. A Warner szerint a német nyelvű szolgáltatást hamarosan más, hasonló kezdeményezések követhetik a világ többi országában.
Jó példával
Az online zeneboltok példája már bebizonyította, hogy a könnyen használható legális szolgáltatások valódi alternatívát jelentenek a P2P hálózatokkal szemben. A lemezkiadókat tömörítő International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) jelentése szerint tavaly a globális online zeneeladások 1,1 milliárd dollárt tettek ki tavaly, háromszorosát az egy évvel korábbi bevételeknek. Az IFPI adatai szerint tavaly világszerte 420 millió zeneszámot töltöttek le a hallgatók, szemben a 2004-es 156 millióval.
Az IFPI a kalózkodás elleni harc szükségessége mellé hozzátette, hogy az online zeneboltok teret nyernek a kalózoldalakkal szemben. Kutatási eredményekre hivatkozva a szervezet azt állítja, hogy Németországban és az Egyesült Királyságban, amelyek Európa legnagyobb piacai, már többen látogatják az internetes zeneboltokat, mint fájlcserélőket.