Az Apple és az Intel házassága máris veszekedést szült
[CNET News.com/HWSW] Alig néhány napja lépett házasságra a világ legnagyobb processzorgyártója, az Intel, valamint a leginnovatívabb számítógépgyártónak tartott Apple, máris kisebb feszültség támadt kettejük között. Az Apple ugyanis olyan reklámkampányt indított új, Intel-processzorokkal szerelt gépeinek népszerűsítésére, amelyet az Intel, vevői nevében, kikért magának.
Kicsi buta pécések
Az Apple reklámja szerint az Intel processzorai eddig "PC-kben csapdába esve, buta kis dobozocskákban kötelességtudóan végeztek buta kis feladatokat", és az Macek végre felszabadítják majd azokat. Deborah Conrad, az Intel egyik alelnöke szerint ez sértő lehet a (PC)-vásárlókra nézve, és cége soha nem jellemezné így őket.
Conrad közölte, hogy az Intel részt vett a televíziós reklám egyes részeinek munkálataiban, fogalmuk sem volt azonban, hogy ez lesz a vége, csak a bemutatás előtt röviddel nézhették meg a végleges változatot. "Talán jobb is, hogy nem láttuk előbb" -- tette hozzá Conrad.
Ismét elmondta azt is, amelynek Paul Otellini elnök-vezérigazgató is hangot adott, az Intel reméli, az Intel chipekkel újra erőre kapó Apple serkentőleg, mozgatórugóként hat majd a PC-gyártókra, hogy azok is ergonomikusabb, élménydúsabb megoldásokat tervezzenek az emberek számára -- serkentve ezzel a keresletet, végeredményben az Intel chipjeinek forgalmát.
Az eljegyzés
Az Apple tavaly jegyezte el magának az Intelt, miután az meggyőzte, az IBM-nél sokkal kecsegtetőbb, kedvezőbb jellemzőjű processzorokat, chipeket fog tudni szállítani a következő években. Az egyik legnagyobb hajtóerő a gyorsan növekvő notebookpiac lehetett, ahol az Intel jelenleg toronymagasan vezet mind piaci, mind technológiai szempontból, az Apple pedig tetemes hátrányba került a PowerPC lapkákkal, és amely lemaradás a jövőben csak fokozódott volna.
A globálisan előremutató trendeket szülő Japánban már 3 éve több notebookot adnak el, mint asztali számítógépet. A keresztezési pont az Egyesült Államokat éri napjainkban, majd Európában is megfigyelhető lesz. Hazánkban tavaly már minden 10 PC-ből 4 volt notebook.
A PowerPC processzorokat szállító IBM külön az Apple részére nem lenne képes gazdaságosan versenyképesen alacsony fogyasztású, ugyanakkor nagy teljesítményű processzorokat tervezni és gyártani, mivel a szervereibe szánt Power-vonal teljesen más fejlődési irány felé mozog. Az Apple x86-ra való átállása hosszú évek óta újra és újra felszínre került, eddig azonban a vállalat makacsul ellenállt.
Egy korábbi vezető szerint a cég egyik legnagyobb tévedése, hogy ezt nem lépte meg korábban, és ez nagy szerepet játszott a cég marginalizálódásában. A kifejezetten az Egyesült Államokban népszerűségnek örvendő vállalat jelenleg a globális PC-piac 3 százalékát tudja magáénak, de ezt az arányt nem kevesebb, mint 6 százalékra kívánja tornászni a jövőben.