Tíz éve nem látott mélységben az amerikai CD-eladások, de kétszeresére nőtt a letöltések száma
[News.com] Tíz éve nem látott mélységbe zuhantak az amerikai lemezeladások -- jelentette a Nielsen SoundScan piackutató cég. A 2005-ös évben az Egyesült Államokban csupán 618,9 millió zenei albumot vásároltak, ez éves szinten 7,2 százalékos csökkenést jelent. 1996-ban 616,6 millió album talált gazdára.
Zene helyett videojátékok
A forgalom látványos visszaesése némileg meglepő annak fényében, hogy tavaly még növekedtek az eladások. Az iparág szereplői szerint a csökkenés hátterébe nem csak az internetes letöltések és a fájlcsere állnak, hanem külső tényezők is, például az internetes zeneboltok robbanásszerű sikere, videojátékok térhódítása, illetve hogy 2005-ben nem jelentek meg igazán nagy kasszasikerek.
Utóbbit jól példázza, hogy az USA-ban 2005-ben a legsikeresebb lemez Mariah Carey visszatérő albuma, az "Emancipation of Mimi" volt, ebből 5 millió példány fogyott, 50 Cent "Massacre" című albumából pedig 4,9 milliót adtak el, míg tavaly Usher "Confessions" című lemezéből több közel 8 millió fogyott. Ugyanakkor az összes lemezeladások -- beleérve az albumokat, single lemezeket és az internetes letöltéseket -- 22,7 százalékkal ugrottak meg, elsősorban az internetes letöltéseknek köszönhetően, ebben a szegmensben 194 százalékos növekedés volt tapasztalható.
Kevesebb videót néznek
A DVD-eladások és -kölcsönzések továbbra is növekednek, azonban a piaci bővülés üteme lassulni látszik -- állítja a Digital Entertainment Group, amelynek jelentése szerint az amerikai DVD-eladások és -kölcsönzések tavaly 8 százalékkal 22,8 milliárd dollárra emelkedtek. A kiskereskedelmi eladások 16,3 milliárd dollárt tettek ki és értékben 5 százalékkal, volumenben pedig 10 százalékkal emelkedtek. A DVD-kölcsönzők forgalma 14 százalékkal nőtt.
Amennyiben azonban a DVD-k mellett a videokazetták eladási és kölcsönzési adatait is figyelembe vesszük, a piac összességében csökkent, a 2004-es 24,5 milliárd dollárról 24,3 milliárdra. Tavaly még 8,9 százalékos, 2003-ban pedig 10,8 százalékos növekedést regisztrált a Digital Entertainment Group.