Végleges formát öltenek az elektronikus könyvek
[TeleRead] Lassan végleges formát öltenek az úgynevezett elektronikus papírra épített e-bookok, elektromos könyvek. A dán iRex Technologies egy a cég nevét viselő nevű, a Philips segítségével fejlesztett E-Ink kijelzőre épített prototípust mutatott be nemrég, mely már rendkívül közel áll a végleges változathoz. A gyártó szerint az iRex akár már 2006 elején megjelenhet a kereskedelmi forgalomban.
Az elsősorban olvasgatásra fejlesztett, vékony elektromos könyv speciális, monokróm megjelenítésre alkalmas kijelzővel rendelkezik. A valóban papírvékony kijelző pixeljeit mikrokapszulák alkotják, melyek egyik oldalát fekete, a másikat fehér pigmentekkel színezik, majd elektromos áram segítségével állítják be a megfelelő irányba. A kijelző előnye, hogy csupán a frissítéshez fogyaszt energiát, nincs szükség háttérvilágításra, a kijelzőn pedig energiafelvétel nélkül is látható marad a tartalom. Az iRex elektromos könyve a szövegek megjelenítése mellett MP3-lejátszásra is képes.
Az iRex fejlesztésében elektromos könyvek készítésében már jártas mérnökök is segítettek, akik korábban részt vettek a Sony hasonló funkciójú Librié készülékének tervezésében is. Az elektromos könyv prototípusát számos könyvtárnak bemutatták december elején.