Az Intel szerint bukott ötlet a húszezer forintos notebook
[Reuters] Nem tartja valami fényes ötletnek a százdolláros laptop ötletét Craig Barrett, az Intel igazgatótanácsának elnöke. Véleménye szerint helyesebb lenne százdolláros játékszerekről beszélni, mintsem igazi számítógépekről. A koncepció a neves MIT egyik kutatója, Nicholas Negroponte fejéből pattant ki, akit már több mint egy évtizede foglalkoztatja a kérdés, miként lehetne olcsó, a fejlődő országok lakossága által tömegesen hozzáférhető PC-ket kifejleszteni. Negroponte elképzelése szerint egy olcsó notebookkal, amely akár jegyzetfüzetként is használható diákok számára, megoldható a kérdés.
A gép gyártását az AMD, a Google és a Red Hat finanszírozná, így azok a fejlődő országok kormányzatai számára oktatási céllal 100 dollárért, 200 dollárért pedig bárki számára hozzáférhetőek lennének. A gép 12 hüvelykes kijelzővel, 500 megahertzes processzorral és 1 gigabájt memóriával rendelkezik a korábban megadott specifikációk alapján. Akumulátorát pedig kézi kurblival lehet tölteni olyan helyeken, ahol nincs áramellátás. A tervek szerint Brazília, Thaiföld, Egyiptom és Nigéria jövő év elején kapja az első szállítmányokat.
Barrett szerint azonban a kezdeményezés nem lesz sikeres, ahogyan a korábbi hasolnó próbálkozások sem lettek azok. Szerinte az emberek nem egy korlátozott képességű, kurblis gépet akarnak, hanem rendes, olcsó PC-ket, amelyeket bármire fel tudnak használni. Barret kihangsúlyozta, vállalata erőfeszítéseket tesz olcsó PC-k előállítására, amelyek megfizethetőek a szegényebb államok számára is, de nem kézi számítógépekről, játékszerekről, hanem teljes értékű személyi számítógépekről van szó.
Az Intel a harmadik negyedév során több mint 3,5 milliárd dollár realizált a laptopokba szerelt Centrino-családból, beleértve a külön értékesített Pentium M és Celeron M processzorokat is. Ezzel a notebookpiac a vállalat forgalmának több mint harmadát adja.