:

Szerző: Ady Krisztián

2005. december 7. 11:51

A kisebb cégek fele nem védekezik a kéretlen levelek ellen

A filter:max a korábbi évekhez hasonlóan az idén is elvégezte a hazai vállalatok és intézmények információbiztonsági felkészültségének felmérését a BellResearch segítségével. A kutatás célja a tartalomszűrő, kéretlen leveleket szűrő, valamint antivírus alkalmazások használatának, hatékonyságának megismerése volt a nagyvállalati, illetve kis- és középvállalati szektorban.

[HWSW] A filter:max a korábbi évekhez hasonlóan az idén is elvégezte a hazai vállalatok és intézmények információbiztonsági felkészültségének felmérését a BellResearch segítségével. A kutatás célja a tartalomszűrő, kéretlen leveleket szűrő, valamint antivírus alkalmazások használatának, hatékonyságának megismerése volt a nagyvállalati, illetve kis- és középvállalati szektorban.

A kis és közepes cégek válaszai arra világítanak rá, hogy a szektorban nagy szükség van komplett információbiztonsági megoldásokra, hiszen a megkérdezett informatikai döntéshozók szerint cégük teljes e-mail forgalmának 29,2 százalékát a kéretlen levelek, levélszemét teszi ki. Ennek ellenére a vizsgált kisebb cégek körülbelül fele nem védekezik a spamek ellen.

Azon cégek, ahol valamiféle kéretlen leveleket szűrő megoldásokat alkalmaznak, a spamek átlagos aránya a teljes levelezésen belül kevesebb, mint harmadára esik vissza, 29,2 százalékról 9,07 százalékra. A jelenleg használt szűrőszoftverek téves azonosításai viszonylag gyakoriak, közel minden második cég esetében (41 százalék) előfordult már ez.

A vizsgált kisebb és közepes méretű cégek 54 százalékánál az elektronikus levelek legfeljebb 5 százalékát teszik ki a vírusos levelek, azonban az esetek 10 százalékában a vírusos levelek aránya meghaladja a 20 százalékot. Ez az arány már a levélforgalomban is igen jelentős méretet jelent. A vírusok elleni többszintű védekezés és az antivírus adatbázis rendszeres frissítése ellenére is előfordulhat, hogy a belső hálózat "megfertőződik" akár e-mail-en, akár más módon érkező vírusok által.

A vizsgált vállalatok 49 százalékánál előfordult az elmúlt egy évben, hogy a vírus bejutott a belső rendszerbe, vagyis a védelmi rendszer vagy nem működött tökéletesen, vagy az antivírus adatbázis nem volt megfelelően aktualizálva, illetve a vírus érkezésének időpontjában még nem állt rendelkezésre a vírus elleni védekezésre alkalmas antivírus-adatbázis. A vizsgált vállalatok 35 százalékánál használnak valamilyen megoldást az alkalmazottak webhasználatának korlátozására.

A levelezőszervernek gyakran stratégiai jelentősége is van a vállalatok számára az elektronikus levelezés központi tárolása és menedzselhetősége miatt. Mégis magas azon cégek száma, akik ezt nem professzionális megoldásokkal oldják meg. A vizsgált cégek 54 százaléka rendelkezik saját e-mail szerverrel, ez az informatikai védekezésnél lényeges kérdés, hisz így saját maguknak kell gondoskodniuk a különböző tűzfal-megoldásokról, vírusirtó és szűrő alkalmazásokról.

a címlapról