Sok előrendelőnek nem jut az Xbox 360 konzolból Európában
Körülbelül 300 ezer Xbox 360 kerül ezekben az órákban újabb ás újabb játékosok kezébe; a Microsoft a mai nappal Európában is útjára indította következő generációs konzolját. Az Egyesült Államokban november 22-én debütált konzolból az összes elkelt előrendelések során, sőt, sokan még így is hoppon maradtak, ezért reménykedve várják a következő szállítmányokat, hogy még ebben az évben hozzájuthassanak egy-egy példányhoz.
Az amerikai elemzőcég, a P.J. McNealy szerint az Egyesült Államokban hasonló mennyiséggel nyitott a Microsoft, s körülbelül 3-400 ezer konzol talált gazdára az elmúlt héten -- jóformán pár óra alatt. A két kontinensen tehát összesen 6-700 ezer konzol kerül kevesebb mint két hét alatt a játékosokhoz, így a vállalat jó úton tart céljai megvalósulása felé. Amennyiben rendelkezik megfelelő utánpótlással, egy hónapon belül elérheti az egymilliós példányszámot.
Jön a következő szállítmány
Egyes információk szerint a következő nagyobb szállítmányok a hétvégén, majd ezt követően december 16-án érkeznekk az amerikai üzletekbe, a második szállítmány Prémium csomagjaiból pedig már hiányozni fog az ajándék távvezérlő, így azt külön kell majd megvásárolni a készülék mellé.
A következő generációs konzol körül hatalmas a felhajtás, ugyanakkor nem csak pozitív élményekről számoltak be a játékosok. Számos gép rövid időn belül lefagyott, vagy már eleve hibás volt, amikor kicsomagolták a dobozból. A Microsoft elismerte, hogy a jelzett, beérkezett panaszok alapján 100-ból 3 konzolnál voltak tapasztalhatók gondok. A 3 százalékos arány soknak tűnhet, azonban ne felejtsük el, hogy többszázezer gép került egyidőben a piacra. A 3 százalékos arány a Microsoft szerint alatta marad az újonnan bevezetett szórakoztatóelektronikai eszközöknél tapasztalt hasonló mutatónak.
Előrendelés
Az Xbox 360 Európában 299 és 399 eurós ajánlott áron kerül az üzletekbe, egy hazai konzolboltban az előrendelésben elkelt darabokért körülbelül 85 és 115 ezer forintot kell majd ma, vagy holnap a pénztárnál hagyni. A drágább csomagban 20 gigabájtos merevlemez, ajándék távirányító, vezetékes helyett vezeték nélküli játékvezérlő, komponens HD-kábel, valamint egy headset is megtalálható az alapgép mellett.
Az Xbox 360 hardverének alapja egy speciális PowerPC processzor, amely 3,2 GHz-en üzemel és három magot tartalmaz. A magok egyenként két utasításszál párhuzamos végrehajtására képesek és rendelkeznek egy 128 bites vektoros végrehajtóegységgel is. A grafika megjelenítéséről 500 MHz-es egyedi ATI videochip gondoskodik. Az Xbox 360-ban 512 megabájt GDDR3 memória kapott helyet, amely 700 MHz-es órajelen működik. A videochipben további 10 megabájt beágyazott memória található.
Itthon nem fontos
Magyarországon a Microsoft ugyanúgy nem tekinti szívügyének az Xbox 360-at, mint az Xboxot. "Jelenleg Európában azokban az országokban tervezzük az Xbox 360 bevezetését ahol már jelen vagyunk az Xboxszal. Európa többi országára vonatkozóan nincs tervbe véve a termék hivatalos bevezetése" -- tudatta lapunkkal a cég helyi illetékese arra a kérdésre válaszolva, hogy a konzol mikortól és mennyiért lesz kapható. Úgy tudjuk azonban, hogy a cég később szervez egy exkluzív bemutatót, ahol működés közben is megtekinthető lesz az Xbox 360.